Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
V. Rész. Közlekedési politika - I. Fejezet. A közúti, vízi és légi közlekedés
187 Az automobilforgalom először az Egyesült Államokban fejlődött ki. de már a háború előtt Európában is jelentős volt. Ma már a teherforgalomban is számottevő, de még 1937-ben is 33 millióra becsülték a fenti számból a személyszállítás szolgálatában álló automobilok számát, amihez még több mint 3 millió motorkerékpár járul. Az Egyesült Államokban az automobil annyira elterjedt, hogy átlag minden ötödik emberre jut egy automobil, míg nálunk csak 484 emberre esik egy gépjármű. A repülőgép az első világháború előtt mint rendszeres közlekedési eszköz nem jött számba. A légi forgalom kifejlődéséről érdekes számokat közölt Woytinsky.1 A világ légi forgalmában megtett út, mely 1929-ben 85'9 millió km volt, 1926-ban 245 millió km-re növekedett.1 2 Alapvető átfogó munkák: Pirdu, G-: Les Transports. Les cadres de la vie économique. I. kötete. Párizs, évszám nélkül. — Pirath, C.: Die Grundlagen der Verkehrswirtschaft. Berlin, 1934. — Wiedenfeld, K.: Transportwesen. Grundr. d. Sozialök. V. köt. Tübingen, 1930. — Sax, E.: Die Verkehrsmittel in Volks- und Staatswirtschaft. Berlin. 1922. — Van der Borght: Das Verkehrswesen. Leipzig, 1894. 3. kiadás, 1925. — Cohn, G-: Zur Geschichte und Politik des Verkehrswesens. Stuttgart, 1900. — Foville: La transformation des moyens de transport et ses conséquences éeonomiques et sociales. Paris, 1880. — Ledig: Lber den Eintluss der Eisenbahnen auf Kultur und Volkswirtschalt. Leipzig, 1898. — Borgius: Verkehr und Verkehrspolitik in Volks- und Staatswirtschalt. Berlin, 1907. — Campedon: Role économique et social des voies de communication. Paris, 1900. — Goetz, W.: Die Verkehrswege im Dienste des Welthandels. Stuttgart. 1888. — Hennig, R.: Der neue Weltverkehr. Berlin, 1920. — Huber: Die geschichtliche Entwicklung des modernen Verkehrs. Tübingen, 1893. — Kirkaldy, A. IV. és Evans, A. D.: The History and Economics of Transport. London, 1915. — Locklin, Ph.. Economics of Transportation. Chicago, 1938. — Lukács S.: Közlekedéstan. Budapest, 1920. — Hieronyrrá K.: A közlekedés. Pest, 1869. — Szabolcsy A..- A közlekedés története. Budapest. 1910. — List Frigyes: Emlékirat a magvar közlekedésügy reformjáról. (1845 ) Közli: Földes B. Budapest. 1916. — Széchenyi 1.: Javaslat a magyar közlekedésügyi rendezéséről. Pozsony, 1848. — Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara: Általános jelentés a közlekedési ankétről. Pest, 1871. — Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület a hazai közlekedésügyről. Budapest, 1880. 2. A közutak. A közlekedés legáltalánosabb vonalai a szárazföldi utak, amelyek, bár gyéren és tökéletlen állapotban, a helybeli közlekedés elemi szükségleteiből kifolyólag már kezdetleges viszonyok között is keletkeznek. Eleinte természetes utak, amelyek a legkisebb ellenállás irányában jönnek létre. Igazán tűrhető közlekedés azonban nagyobb távolságokra csak a mvxitakla1 keletkezik, amelyek már tervszerűen épített utak és az úttestnek a vontatással szemben tanúsított ellenállását számbavehetően csökkentik. Az útügy rendezésének alapkérdése az útépítés költségeinek előteremtése. Jó utakról csak ott lehet szó, ahol e kérdés megfelelően rendezve van. Ez az oka annak, hogy évszázadokon keresztül az útügy még Európa legtöbb államában is siralmas állapotban volt. Régen e téren is természe beni szolgáltatásokat vettek igénybe a közmunka révén. A jobbágyok köteleztettek. amennyiben mint telkes jobbágyok igás állatok birtokában voltak, megfelelő számú igás napszám, amennyiben zsellérek voltak, kézi napszám közmunka gyanánt teljesítésére. Az útépítés célját szolgáló közmunka máig sem szűnt meg. Nálunk az útügyi törvény (1892 :1. te) értelmében a községi utakra nézve áll fenn, de pénzben is megváltható. A természetbeni szolgáltatások hátrányai (szakértelem és munkakedv hiánya) folytán a közmunka az útépítésnek csak tökéletlen eszköze. Nagyobb lendületet az útépítés csak azóta vett, mióta az .állam és a magasabb közületek felismerték fontosságát és pénzügyi áldozatokat hajlandók érte hozni. Rendeltetésük és fenntartójuk szerint az utakat három csoportba sorolhatjuk. Az elsőbe az állami utak tartoznak, amelyek a legszélesebb körű távolsági forgalomnak szolgálnak. Építésük és karbantartásuk méltán ismerhető el állami feladatnak. A második csoportba a nagyobb körzetek közlekedését szolgáló utakat, tartományi és megyei utakat szokták sorolni, amelyeknél valamely nagyobb közület az útfenntartó. Ilyenek lehetnek 1 V. ö. Die Welt in Zahlen. V. köt. 107. old. 2 V. ö. Wirtschaft u. Statistik. 1937. 10. sz.
