Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
IV. Rész. Valutapolitika - III. Fejezet. Az infláció és a valutarendezés
175 Nilholson, J. Sh.. Inflation. London, 1919. — Willis, P. Ch.. The Economics of Inflation. New York, 1935. — Fisher, I.: Inflation? London, 1933. — Zollinger, W.: Die Inflationstheorie auf Irrwegen. Frauenfeld, 1942. — Rangis: L’inflation dirigéc. Sceaux, 1936. 2. A valutarendezés. A közgazdaság síma működésének egyik alapvető feltétele a pénzérték állandósága. Ezt a pillért ássa alá az infláció, midőn a termelés talaját, a piacot bizonytalanná teszi a pénzérték ingadozásaival és az árrendszert összezavarja. Ennek az állapotnak véget vetni feladata a valutarendezésnek. A valutarendezés feladata tehát a pénzrendszernek olyan állapotba hozatala, amelyben az többé nem nyugtalanító tényezője a közgazdaságnak, hanem ismét biztos pillére. Ennek első feltétele természetesen az infláció megszüntetése. Ha ez sikerül és nem áramlanak új és új vásárlóerők a közgazdaságba, az árszínvonal lassanként megnyugszik és a pénzérték állandósul. Az inflációt természetesen csak akkor lehet megszüntetni, ha forrásait eldugaszoljuk. Minthogy ezek között első helyen az államháztartás rendezetlensége szokott állani, a valutarendezés első követelménye az államháztartás rendezése, vagyis a költségvetési hiány megszüntetése. Ez a kiadások jelentékeny csökkentése és erősebb adóztatás segítségével eszközölhető. Az államháztartás kereteinek szűkítése a közgazdaság menetére nincsen kedvező hatással, mert csökkenti a jövedelmeket és az árakat. Mégis az infláció megállítására elkerülhetetlenül szükséges. 'Kedvezőtlen hatása jelentékenyen csökkenthető, ha az államnak sikerül kölcsönt felvennie, amely háztartásának kiegyensúlyozását megkönnyíti. Ennek azonban a belföldön hosszabb infláció után akadálya a pénz értékébe vetett bizalomnak a hiánya. Ezért inkább csak külföldi kölcsön jöhet ilyenkor szóba. Ez átsegítheti a közgazdaságot az első nehézségeken arra a pontra, amelyen a nemzeti jövedelem ismét eléri a nemzet termelő erőinek megfelelő színvonalát és a termelés növekedése is elősegíti a szanálást. Így nevezzük a pénzrendszer gyógyításának folyamatát Persze még ezzel sincsen feltétlenül biztosítva, hogy hosszabb infláció után zökkenésmentesen folytatható le a valutarendezés. Ilyenkor ugyanis, mint tudjuk, a kincstári inflációhoz előbb-utóbb csatlakozik a hitelinfláció is. Ezért jelentős hitelmegszorításra is szükség van, hogy a pénzforgalom összehúzódását (contractióját) elérjük. Ez a vállalkozók helyzetét nehezíti; vállalatok összeomlását, csődjét idézi elő és a bankokat is könnyen súlyos helyzetek elé állítja. A válságoknak ezt a fajtáját szanálási válságnak nevezzük, mert rázkódásai a közgazdaság gyógyulásának szolgálatában állnak. Ami a pénzmennyiség csökkentését illeti, ennek két módja van. Az egyik a felesleges vásárlóerőnek fokozatos kivonása a forgalomból. Ez a defláció. A másik a csökkentésnek egy csapással való keresztülvitele új számolási egység bevezetésével. Ez a devalváció. Végcélja mindkettőnek ugyanaz: a vásárlóerő mennyiségének csökkentése. Hatásuk azonban különböző és további vizsgálatot kíván. A pénzérték állandósításának egyik sem elengedhetetlen feltétele, mert bármely pénzmennyiségnél, ha nem növekszik hozzá újabb és újabb pénzmennyiség, az árszínvonal és a pénzegység határozott értéke alakul ki. Ez az árszínvonal nagy pénzmennyiség mellett természetesen magas és így a pénzegység értéke alacsony. Milliókban számolni nem kényelmes és az inflációra emlékeztet; a pénzérték erős lesüllyedése továbbá a külforgalomra is kihat. Ezért a valutarendezés nem szokott megállni a pénzérték állandósításánál, a stabilizációnál, hanem az árszínvonal csökkentését, vagyis a pénzérték emelését is körébe vonja. Keynes, J. M.: A Tract on Monetary Reform. London, 1932. — Gayer, A. D.: Monetary Policy and Economic Stabilisation. 1935.