Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
IV. Rész. Valutapolitika - III. Fejezet. Az infláció és a valutarendezés
176 3.A defláció. A defláció a pénzmennyiség Csökkentésével az árszínvonal csökkentését akarja elérni. Minthogy az infláció egy kiegyensúlyozott árszínvonalat bontott meg, a régi árszínvonal visszaállítása látszik kívánatosnak. Ha csak rövidebb ideig tartó inflációról van szó, amely még nem öltött nagy méreteket, a pénzértéknek régi színvonalára való felemelése, vagyis a régi, az infláció előtti árszínvonal visszaállítása esetleg nagyobb nehézségek nélkül eszközölhető is. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy olyan árszínvonal, amely normál árszínvonalnak volna tekinthető, nincsen és így az sem tekinthető ilyennek, amelytől az inflációval eltávolodtunk. A valutarendezés célja a pénzérték állandósítása, a stabilizáció, mely az infláció forrásainak eldugaszolásával bekövetkezik. Ha ezzel a termelés ismét rendes medrébe terelődik, a pénz értéke alkalmazkodik a megnövekedett árukínálathoz és kialakulása ismét egészséges alapon történik akkor is, ha nem alkalmazunk deflációt annak elérésére, hogy az infláció előtti magasságára emelkedjék. A régi árszínvonal visszaállítását azonban enyhébb infláció után a külforgalom szempontjai indokolhatják, feltéve, hogy -az országgal gazdasági kapcsolatban álló országokban nem, vagy szintén csak kisebb méretű volt az infláció. Ekkor ugyanis az infláció előtti valutaparitások kisebbfokú deflációval ismét helyreállíthatok, ami a vilá^forgalom helyzetét könnyíti. Más azonban a helyzet, ha az infláció nagy méreteket öltött, tartama hosszú időre terjedt ki és a pénzérték erősen süllyedt. Ilyenkor a defláció számos nehézség elé állítja a közgazdaságot. Minthogy ugyanis a megduzzadt pénzmennyiséget fokozatosan csökkenti, hosszabb időt igényel. Az árszínvonal így csak lalssan nyugszik meg és a hitelmegszorítás, valamint az árak süllyedése nem ösztönzőleg, hanem zsibbasztóan hatnak a termelésre. Nem szabad ugyanis elfelejtenünk, hogy a forgalmi gazdaság könnyebben alkalmazkodik az árak emelkedéséhez, mint azok süllyedésihez. Hiszen a vállalkozó előlegezi a termelés költségeit és ezért addig, amíg termékeinek ára süllyed az előtt, hogy termelési költségei csökkentek volna, ráfizetéssel dolgozik.1 Ennek, és ezzel a niagyméretű infláció után alkalmazott erősebb és hoszszabb deflációnak a veszélyes voltát a!z első világháború utáni tapasztalatok bebizonyították. Az erős defláció a vállalkozásra bénítólag hatott és ezzel növelte a munkanélküliek számát A hitelmegszorítás pedig amelyet a defláció szükségessé tett, akadályozta a vállalati tőke megszerzését ott is, ahol a vállalkozás számára kilátások nyíltak és az állami költségvetés nagyobb méretű csökkentése nehezítette munkaalkalmaknak az állaim részéről, vagy állami segítséggel való teremtését. A munkanélküliség pedig tényezője az áruk iránti kereslet csökkenésének, mert a fogyasztás zsugorodását vonja maga után. A nagyobb fokú defláció tehát azzal, hogy a termelést nehezíti és a munkanélküliek számának növelésével a keresők számát csökkenti, a jövedelmek süllyesztésével a fogyasztás csökkenését idézi elő. Ezért fájdalmas és a közgazdaság egyensúlyba kerülését nehezítő folyamat. Különösen veszedelmessé teszi az, hogy, mint láttuk, zsugorodási folyamatot táplál, amely könynyen másodlagos depresszióvá fajul. Nem csoda, ha egyes közgazdák a defláció előrehaladottabb állapotában reflációt sürgettek, hogy a forgalom ne húzódjék össze túlságosan. Ez alatt a hitelnyújtás megkönnyítését értették, amelynek feladatja a pénzforgalom túlságos méretű zsugorodásának megállítása és arra a pontra való feltornázása, amely az üzleti életet ismét megindítja. 1 Az 1931-ben tértfoglaló defláció pusztító hatását mulatja az, hogy különböző országokban az 19311 évi termeléssel szemben 1932i-ben a termelés volumenje átlagban 16'8—22 5%-kal csökkent, Angliában ellenben, amely az erősebb deflációtól tartózkodott, a csökkenés csak 0'6%-os volt, (Weltw. Arch. 40. köt. [1934.] a 471. old.) 4
