Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
IV. Rész. Valutapolitika - II. Fejezet. Külső valutapolitika
171 eem tagadta. Irving Fisher a pénzláb időnként való változását ajánlotta erre a célra, de uralkodó szempont az árszínvonal állandósításának törekvése lett1 Rendkívüli időkben a gazdasági, politika különböző céljai között az ellentétek sokkal élesebben ütköznek ki, mint a gazdasági életnek nyugodt mederben folyásával. Ezért az aranyvaluta kérdésében is óvakodnunk kell az elhamarkodott általánosítástól. Kétségtelen, hogy az aranyvalutai régi alakja fölött az idő elhaladt. Láttuk, hogy az átírási forgalom kifejlődésével a pénzmennyiség már nem áll olyan közvetlen összefüggésben az arannyal, mint bankjegyfedezettel, mint régebben. Már ez magában emeli a hitelpolitika jelentőségét, mert a hitel fontos tényezője lesz a pénzmennyiségnek. Erősen érvényesül ez a külforgalomban, amelyben az átutalási forgalom uralkodik. Minthogy pedig a pénzmennyiség nemzetközi szabályozódása és ennek az árakra való hatása, amelyre a klasszikus elmélet hivatkozott, az aranymechanizmushoz fűződik és az átutalási forgalommal csak lazább összefüggésben van, a változott viszonyok között kevésbbé érvényesül az aranyrvalutának az az előnye, hogy önműködően összhangban tartja a különböző országok pénzmennyiségét és árszínvonalát. Kétségtelen az is, hogy egyéb, különösen konjunkturális szempontok a valutapolitikában nem hagyhatók figyelmen kívül. De nem szabad elfelejtenünk azt, hogy az aranyvaluta föelőnye nemzetközi vonatkozásában, a váltóárfolyamok ingadozásainak csökkentésében van. A váltóárfolyam kedvezőtlen alakulása visszahatással van a belföldi árakra is, mert a külföldről hozott áruk drágulásához vezet. Arról sem szabad továbbá megfeledkeznünk, hogy a váltóárfolyam állandósításának és a külföldi pénzérték megfelelő alakításnak ellentéte hoszszasan ható rendkívüli körülményekből származott. Ha olyan idők következnének, amelyekben az árszínvonalak egymáshoz való viszonya rendes mederbe terelődik, az aranyvaluta külforgalmi hivatását esetleg ismét teljesíthetné a nélkül, hogy a belföldi árszínvonal és a közgazdaság igényeit szeme előtt tartó hitelpolitika ennek nagyobb hátrányát látnák. Az arany a hitel és a bankszerű fizetés erős kibontakozása folytán nem tudja ma már a pénznek a nemzetek között való elosztásában azt a szerepet betölteni, amelyre a klasszikusok gondoltak. De arra — nyugodt időket és csak mérsékelt vámokat feltételezve — alkalmas, hogy ne engedjen az egyes országok árszínvonalai között olyan szakadékokat keletkezni, amilyenek a lefolyt évtizedekben felléptek. Ha pedig egyes vonatkozásokban valamely ország függetleníteni kívánja magát a nemzetközi forgalom kiegyenlítő hatásától, erre alkalmas eszközt találhat a vámok alkalmazásában. Ehhez tehát nem szükséges azt a hidat felégetni, amelyet a pénzforgalom nemzetközi kapcsolatai teremtenek. Ehhez természetesen a vámoknak a valóban szükséges körre és mértékre kell korlátolódniok-Mindenesetre erősen túlzott az a felfogás, amely az árszínvonal állandósítását tűzi ki a valutapolitikának célul. Az árszínvonal nem lehet állandó, mert úgy a termelés változásai, mint a fogyasztás irányainak változása azt — igaz, többé-kevésbbé lassan — átalakítják. A valutapolitikának az a feladata, hogy zökkenésmentessé tegye az árszínvonal alakulását, de nem az, hogy azt hermetikusan elzárja minden változástól. Állnia kell ennek a külforgalmi vonatkozásokra is, mert ezek is reális tényezőkből származnak. Az új gondolatokban helyes meglátások mellett sok túlzás és egyoldalúság is van, ami új eszméknek oly gyakran kísérője szokott lenni. Így a'manipulált valuta elnevezés azt a benyomást kelti, mint hogyha régebben nem lett volna a valuta állami gondozás tárgya; ez pedig nem felel meg a valóságnak még a klasszikus aranyvalutára vonatkozólag sem, mert az aranymechanizmus fönntartása is tervszerű intézkedéseket kíván, amelyek között első helyen áll a megfelelő aranytartalék biztosítása. Az indexvaluta — eltekintve a megvalósítás nehézségeitől — túlhajtott kifejezése egy óhajnak, amely erős árszínvonalingadozásokkal kapcsolatban merült fel, amidőn semmi ár sem látszott túlmagasnak annak az elérésére, hogy végre megnyugodjék az árszínvonal. E mellett az Irving Fisher részéről ajánlott kiegyenlített dollár (compensated dollar), amely a pénzegység aranytartalmával akarja a külföldi pénzértéket az árszínvonalváltozás elhárításának szolgálatába állítani, a nyugodt vállóárfolvamok feltételét, az érmeparitás állandóságát szüntetné meg. Puxley, H. L.: A Critic of the Gold Standard. London, 1933. — Gregory, T. E.: The Gold Standard and its Future. New York, 1932. — Kjelstrom, 7. H-: Mannaged Money. The Experience of Sweden. New York, 1935. 1 Ebben mindenesetre Angliában nagy része volt Keynesnek, aki alaposan bírálta a fontnak régi paritásra való felemelését. (V. ö. The Economic Consequences of Sterling Parity. New York, 1925.)
