Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
IV. Rész. Valutapolitika - II. Fejezet. Külső valutapolitika
169 színvonal és a váltóárfolyam szilárdságának egyszerre való megóvását. Ezért régebben fel sem merült az a gondolat, hogy ez a két feladat egymással ellentétbe is kerülhet. Az 1914. év egyszerre két oldalról kezdte ki az aranyvalutát. Azzal, hogy a szabad aranykivitel megszűnt, a váltóárfolyam ingadozásainak korlátáit eltávolította és egyúttal függetlenítette a belső árszínvonalat is az aranytól. A háború befejeztével növekvő infláció, valamint a kényszerű, majd pedig egyenesen célul tűzött gazdasági autarkia erősen elmélyítette a különböző országok árszínvonalai közötti eltéréseket Hozzájárult ezekhez a gazdasági élet hullámainak erősödése, amely hol magasra felcsigázta a gazdasági lehetőségeket, hol pedig teljes elapadással fenyegette a gazdasági életet A fizetési mérlegek egyensúlyának megbontásával a jóvátételi tartozások erősen megzavarták a nemzetközi forgalom mechanizmusának működését. Fokozódott az aranynak egyes országok felé való áramlása, amelyet a tőkéknek olyan valutákba menekülése erősített amelyeket a hazai valutánál biztosabbnak tartottak. Ezeken kívül azonban még egy erősen zavaró tényező lépett fel, amely időnkint egészen ura volt a helyzetnek. Ez a nemzetközi spekuláció volt amely a váltóárfolyamok ingadozását vad üzérkedésre használta ki. Hol valamely ország devizaárfolyamának emelkedésére, hol süllyedésére spekulálva, az ingadozásokat erősen fokozta és hirtelen nagyméretű aranyáramlásokat idézett elő. Hozzájárult ehhez, hogy — nem utolsó sorban a tőkemenekülés folytán — egyes országokban igen jelentékeny rövidlejáratú tartozások keletkeztek a külfölddel szemben, valamint az, hogy az országok nagy része csak későn értette meg azt, hogy az arany értékének a régi pénzláb a változott viszonyok között már nem felelt meg és, hogy annak erős deflációval való kikényszerítése a gazdasági élet nagyméretű zsugorodásának veszélyét idézi fel. Ennek a helyzetnek köszönhető, hogy felmerült a kérdés, vájjon az aranyvalutának az a kettős feladata, amely szerint az hivatva van úgy d belföldi árszínvonal, mint pedig a váltóárfolyam állandósítását «, fejlettebb viszonyok között egyáltalában megoldható-e? Az aranyvaluta hívei eleinte igyekeztek e kérdés jogosult voltát tagadni. Felfogásuk az volt, hogy a belső árszínvonal nem akkor egészséges, ha változatlan, hanem akkor, ha alkalmazkodik a nemzetközi viszonyokhoz. Mint oly ország, amely számára a világpiacba való bekapcsolódás életkérdés, Anglia ezen az alapon igyekezett maga köré gyűjteni a vele szorosabb külforgalmi érintkezésben levő országokat (sterlinkblokk), védve azt az álláspontot, hogy a váltóárfolyamok állandósága az alapja az egészséges pénzrendszernek. Hogy ennek a kísérletnek sikere nem volt tartós, annak az egyes országok árszínvonalainak egymástól való erős eltávolodásán kívül az volt a főoka, hogy az összhangba hozatalukhoz szükséges defláció olyan áldozatokat kívánt, amelyekre a kormányok magukat nem tudták rászánni és a valuták elkésett és tervszerűtlen leértékelésével már nem sikerült ezt a célt elérni. Abban, hogy a belső árszínvonal tervszerű hitelpolitikával való alakításának fontos voltát egyre erősebben kezdték hangsúlyozni, nagy része volt Keynes állásfoglalásának, aki, midőn a munkanélküliség megszüntetése volt a gazdasági politika főgondja, a valutapolitikának e cél szolgálatába állítását követelte. Angliában Mac Kenna slz Angol Bank hagyományos politikájának tisztelete mellett is komoly megfontolásra ajánlotta a belföldi árszínvonal önálló irányításának kérdését.1 1 1928-ban tartott idevonatkozó előadása Németországban is olyan érdeklődést keltett, hogs- azt német nyelvre is lefordították. (V. ö. Bankwissenschaft. 5. évf. [1928 ] & 88ó—892.' old.)
