Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
IV. Rész. Valutapolitika - II. Fejezet. Külső valutapolitika
168 Denham, Fr-: Das englische Währungsexpermient. Übers, v. Döblin und Michalski. Berlin, 1933. — Fraser, H. F.: Great Britain and the Gold Standard. London, 1933. — Morgan—Webb: The Rise and Fall of the Gold Standard. London, 1934. — Cassel, G-‘ The Downfall of the Gold Standard. Oxford, 1936. — Cassel, G.: Das Geldwesen nach H914. Leipzig, 1925. — Harris, S. E.: Exchange Depreciation. Cambridge, 1936. — Förster, W.: Theorie der Währungsentwertung. Jena, 1936. — Braun, Gerhard W.: Technik und Folgen der Devaluation. 1938. — Gilbert, M-: Currency Depreciation. London, 1939. — L’expérience monétaire internationale. Enseignements de la periode d’entre les deux guerres. Société des Nations. Geneve, 1944. — Kjellstrom, Erik: Managed Money: The Experience of Sveden. New York, 1934. — Blakett, В. P.: Planned Money. London, 1932. 5. Az aranyvaluta megrendülésének okai. Az aranyvaluta megrendülése és annak a gondolatnak felmerülése, hogy aranyalap nélkül nemzetközi vonatkozásban is lehet értékállandóságot mutató pénzt kialakítani, kétségtelenül elsősorban azoknak a rendkívüli körülményeknek voltak következményei, amelyeket a két világháború' idézett elő. Felmerül azonban a kérdés, vájjon annak a ténynek, hogy az arapyvaluta immár egy negyedszázadon keresztül nem tudta régi hivatását betölteni, a következményei is csak átmenetiek lesznek-e — ha persze az átmeneti idő hosszúra is nyúlhatik —, vagy pedig az aranyvaluta egyáltalában képtelennek bizonyult-e a felmerült változások következtében a nemzetközi pénz szerepének ellátására. Ennek eldöntéséhez az aranyvaluta elméleti magvából kell kiindulnunk. Az aranyvaluta alapvető elgondolása az, hogy az arany, mint a valuta alapja, szabad áramlásával úgy szabályozza a nemzetközi forgalomban résztvevő országok árszínvonalát, hogy közöttük összhang jön létre, amely mellett minden ország annyi pénzzel rendelkezik, amennyire forgalma fenntartásához szüksége van. Alapja tehát ennek az elgondolásnak az, hogy a pénzérték nemzetközi kiegyenlítődése alz áruforgalommal kapcsolatban és az árak változása segítségével megy végbe, ami egyúttal a fizetési mérlegek kiegyensúlyozódását is előidézi. Ezt a feladatát az aranymechanizmus szabad arany forgalom mellett kétségtelenül sokáig, egészen 1914-ig kifogástalanul látta el. Az aranyvalutás országokban a váltóárfolyamok valóban az aranypontok között maradtak, ingadozásaik tehát csekélyek voltak és az egymással kereskedelmet folytató országok árszínvonalai, alkalomszerűleg fellépő rázkódásoktól eltekintve, összhangban voltak egymással. Nagyobb arányú airanyáramlások is csak alkalomszerűleg léptek fel és állandóbb zavarokat az aranymechanizmus működésében Tiem okoztak. Mélyebb meggondolásra az aranyvalutának ily hosszú ideig való működése azonban nem látszik olyan magától értetődőnek, mint amilyennek a klasszikus közgazdaságtan tartotta. A pénzrendszer szerkezetében ugyanis a bankok előtérbelépésével olyan változások mentek végbe, amelyek a készpénznek, amellyel akk(or az elméletnek egyedül kellett számolnia, szerepét a készpénz nélküli forgalom javára eltolták. Ezzel a pénzforgalom szabályozásában és az árszínvonal befolyásolásában a hitel olyan tényező lett, amely nem áll közvetlenül az aranyáramlások hatása alatt. Nagyobb zavarok ebből azért nem származtak, mert az aranyvaluta szilárd érmeparitásokra és nagyjában zökkenésmentesen egymással való kapcsolatukban folyamatosan fejlődött árszínvonalakra támaszkodhatott és az aranyvalutás országok fizetési mérlegében tartós hiányok nem keletkeztek. Abban, hogy az aranyvaluta simán működhetett, döntő szerepe volt annak is, hogy a folyamatosan kialakult ár- és hitelviszonyok az üzérkedésnek kevés teret nyitottak. A mind nagyobb szerephez jutott nemzetközi hitelműveletek az országok tőkefeleslegeihez, illetőleg tőkehiányaihoz alkalmazkodtak és nem táplálták a spekulációt, Amíg szabad volt az aranyforgalom, a váltóárfolyamok ingadozását arbitrage alakjában csak az aranypontok között lehetett üzérkedési célokra kihasználni. Ilymódon a tőkeáramlások nem zavarták meg a belső árszínvonalnak az alakulását és lehetővé tették az ár-
