Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
IV. Rész. Valutapolitika - II. Fejezet. Külső valutapolitika
158 II. FEJEZET. Külső valutapolitika. 1. Aranyvaluta és váltóárfolyam. A pénz nemcsak a közgazdaságon belül van hivatva a csereközvetítő szerepének betöltésére, hanem a nemzetgazdaságok közötti forgalomban is. Feladatkörének ebben a vonatkozásban való tisztázása sok nehézséggel járt. A merkantilisták az érmék kivitelének és behozatalának szemszögéből nézték a kérdést, károsnak tartva az érmék kivitelét és örömmel nézve azok behozatalát. Minthogy még meg nem értették azt, hogy a külfölddel való pénzforgalom a fizetési mérleg alakulásával függ össze, érmekiviteli tilalmakat sürgették és még azok is, akik ezt az összefüggést már sejtették, azon a véleményen voltak, hogy a váltóárfolyamnak állandóan az érmeparitáson kellene állania, mert ebben jut kifejezésre két ország pénze fémtartalmának egymáshoz való viszonya. Ezért a váltóárfolyamnak az érmeparitástól való minden eltávolodásában az üzérkedés mesterkedéseit látták és még a felvilágosodottabb merkantilisták is a váltóárfolyamok hatósági szabályozását kívánták. Csak lassan értették meg azt, hogy — az akkor gyakori' pénzrontástól eltekintve — a váltóárfolyam változásait a fizetési mérleg ingadozásai okozzák. Ennek belátásával azt is fel kellett ismerni, hogy azonos fémek pénz gyanánt való használata az egymással kereskedelmet folytató országok árviszonyait kapcsolatba hozza egymással. Magas belföldi árak ugyanis előnyössé teszik a külföldről való behozatalt, mert a belföldiek szívesen vásárolják a külföldi árut. ha olcsóbb, a külföld számára pedig az olyan piac, amelyen magasak az árak, jó értékesítési alkalmat nyújt. A külforgalom megnyílása tehát lehetővé teszi azt, hogy az árukat abban az országban értékesítsék, amelyben jobb árat lehet értük elérni és az érmék is azt a piacot keresik fel, amelyen értük több árut lehet vásárolni. Ez annyit jelem, hogy addig, amíg nemzetközi viszonylatban szabad fémforgalom van, a pénz és az áruforgalom önműködően szabályozzák egymást. Ebben az esetben a váltóárfolyam is szűk korlátok között marad, mert hiszen a váltó a nemzetközi forgalomban fémpénzre szól. Így a szabad érmekivitel esetében a váltóárfolyam csak addig emedkedheti^, amíg nem lesz a külföldi váltó megvásárlásánál előnyösebb az érmék, illetőleg a fém küldése. Ezzel tehát a váltóárfolyam ingadozásai az aranypontok között maradnak. Ezek a megállapítások, amelyeket D. Hume foglalt össze a kereskedelmi mérlegről írt nagyhatású fejtegetéseiben,1 készítették elő az aranyvaluta útját, mint olyan pénzrendszerét, amely a belföldi viszonylatban való előnyei mellett a külforgalomban is biztosítja a pénz értékének viszonylagos állandóságát. Az árak nemzetközi kiegyenlítődési irányzatából tehát bátran lehetett levonni azt a következtetést, hogy a váltóárfolyam ingadozásainak elhárítása minden mesterséges beavatkozás nélkül is elérhető. Csak egy feltétéinek kell ehhez teljesülnie és ez az aranyforgalom szabaddátétele. Ennek a feltételnek teljesülése esetében az aranynak országról-országra áramlása a váltóárfolyamot önműködően szabályozza és nagyobb kilengései be nem következhetnek, mert emelkedése, vagy süllyedése ellenánamlatot vált ki a fizetési mérlegben. Természetesen az országok közötti szabad aranyforgalomnak is meg van a feltétele, mert, miként a belföldön céak kellő aranymennyiség rendelkezésre állása esetében lehet fenntartani az aranyérmék forgalmát, úgy a külföldnek is csak akkor lehet aranyban fizetni, ha elegendő arannyal ren-1 V. ö. Hum* Dávid közgazadságii tanulmányai. Ford. Körösi J. 2. kiad. Budapest, 1899, a 88—91. öld.
