Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)
Bevezetés. A gazdasági politika lényege és irányai
12 Proudhon egyszerűen azt feleli, hogy „lopás“. De ez korántsem teszi őt kommunistává, mert szemében a tulajdon nemcsak a rabszolgaságnak, hanem az egyéniség kifejtésének is legsajátosabb eszköze. Azáltal válik ezzé, ha mindenki számára hozzáférhetővé tesszük, éspedig a pénz megszüntetése és a hitel ingyenessége által. A cserebank, amely közvetlen kapcsolatot létesít a termelés és a fogyasztás közt és a termelést ingyenes hitellel támogatja, hivatott a tulajdon káros hatásainak eltüntetésére. Politikai téren a föderatív elv által alátámasztva, Proudhon ettől a megoldástól várja az emberiség felszabadulását. Tolstoj Leó gróf (1828—1910) következetesebb, mert elveti a magántulajdont, de Krisztus tanaira alapított vallásos kommunizmusában igénytelenségét is követel. Azok a tudósok, akik, mint E. Reclus, W. Humboldt és H. Spencer, az anarchizmus tanait magukévá tették, mind az optimisztikus irány hívei. Szó sincs erőszakról, rendetlenségről, felforgatásról; számukra az anarchizmus békés, paradicsomi együttélést jelent. Az anarchisták egy másik szárnya, amelynek egyik szellemi támasza Kropotkin Péter herceg (1842—1921) volt, máskép gondolkozott. Szerinte az anarchizmust csak ellenségei ellenállásának erőszakos megtörésével lehet megvalósítani. Nézete szerint csak így születhetik meg a teljesen szabad társadalmi együttműködés. Ezt a nézetet vallotta Bakunin Mihály (1804—1876) is aki minden képességét latba vetette a fennálló társadalmi rend megsemmisítése érdekében. Mint az individualizmus legszélsőbb képviselője Stimer1 (1806—1856) viszi el a pálmát, midőn az „egyetlen és tulajdona“ c. 1844-ben megjelent munkájában az önző én-nek legféktelenebb érvényesítését isteníti. Anarchizmusát az egoisták egyesületének nevezi, amelyben mindenki csak magával törődik és minden után nyúl, amire vágyik és aminek megszerzésére hatalma van. A kommunizmustól, amely iránt az anarchisták nagy része rokonszenvet mutat, Stirner távol áll. Szerinte a tulajdon az egyéniség kibontakozásának nélkülözhetetlen eszköze. Stirnernél nyilvánul meg az individualizmus legféktelenebbül. A valódi, a szocialista és kommunista elemektől teljesen megtisztított anarchizmus az, amely megmutatja, hogy hová vezet az individualizmus minden korlát nélküli végiggondolása. Hiába várva azt, hogy elveik megvalósítására nagyobb tömegeket tudnak megmozgatni, az anarchisták, Sergej Netsajew és Brousse, a tett propar gandájának eszközét eszelték ki, amely ártatlan, de a fennálló rendben magas állást elfoglaló személyek ellen merényetek útján hívja fel a figyelmet a rendszer tarthatatlanságára. Ily merényletek ugyanis nézetük szerint felrázzák a tömegeket közönyükből és megértetik velük, hogy nem egyes személyek eltávolításáról van szó, hanem az egész társadalmi rend eltörléséről, amelynek képviselője volt a merénylet tárgya. Nem az anarchizmussal közös gyökérből származott és sokkal későbbi keletű is a szindikalizmus, amely azonban annyiban hasonlít az anarchizmushoz, hogy szintén elveti a közhatalom uralmát és messzemenőleg osztja az anarchizmus forradalmi hajlamát is. így bontakozott ki főképen a román nyelvterülethez tartozó országokban, elsősorban Franciaországban, a szindikalizmus, amely szerint a gazdasági élet megszervezését és vezetését a szakszervezetekre, tehát a munkások érdekképviseletére kell bízni. Ezt a gondolatot, amelynek úttörője Soréi György volt, a szakszervezetek megerősödése érlelte ki és Lagardelle, Berth, valamint Griffhuels voltak kimagaslóbb képviselői. Lelkes követőkre talált a szindikatizmus Olaszországban is Labriota és Leone személyében. A szindikalizmusnak ez az irányzata nagy súlyt helyez a forradalmi taktikára, amelynek eszközéül a közvetlen cselekvést — action directe — ajánlja, amely mint az általános sztrájk és a sabotage megakasztja a polgári alapon nyugvó közgazdaság menetét. Mérsékeltebb irányú a megreformált szindika-1 Ez Schmidt Gusztáv álneve, amelyen írásait közzétette.
