Heller Farkas: Közgazdaságtan 2. Alkalmazott közgazdaságtan (Budapest, 1947)

Bevezetés. A gazdasági politika lényege és irányai

го 5. A szocializmus kezdetei. A szocializmus csírázása arra a korra esik, amelyben az individualista világnézet uralkodott. A egyéni szabadság látszott az emberi lét főkövetelményének. A szocializmus első hirdetői feltétlenül bíz­tak érvelésük meggyőző voltában és azt hitték, hogy felismerve okoskodásuk helytálló voltát, az emberek önként meg fogják valósítani a gazdasági élet­nek elébük tárt alapon való újjáépítését. Bízva nemcsak az emberek szabad­­ságszeretetében, hanem szervezkedésre való hajlamában is, az első szocialis­ták a szabad társulásban látták a szocializmus megvalósításának eszközét. Erre legjellemzőbb Charles Fourier (1772—1837) elgondolása, ki egy bizo­nyos számú egyénnek olyan társulására gondolt, amely úgy a> termelésre, mint a fogyasztásra kiterjed, tehát közös munkára és közös élvezetre való egyesü­lés. Ez a falanszter, amelyet Madách az „Ember tragédiájában“ nem Fourier szellemében értelmezett, midőn ridegségét domborította ki.1 Fourier szerint a falanszter ugyanis oly szervezet, amely mellett a munka többé nem teher, hanem élvezet, mert mindenki hajlama szerint választja meg benne munká­ját, amelyet a választás szabadsága és az tesz élvezetessé, hogy a falanszter­ben megszűnik a munka egyhangú volta, mert nem kell mindig ugyanazt a munkát végezni. A képzeletnek kevés'bbé merész szárnyalásával Louis Blanc (1811—1882) nemzeti műhelyek felállítását javasolta, vagyis termelő szövetke­zetek létesítését, Robert Owen (1771—1858) pedig a fogyasztási szövetkezetek alakjában vélte a szocializmust megvalósíthatónak. A szocialistáknak ezt a csoportját Gide asszocialistáknák nevezte, mert a szabad társulás, a szövetkezet volt szemükben, az az eszköz, amely a szo­cializmus megvalósítására alkalmas. Hogy nem mindenki szeret dolgozni és hogy a magasabbrendű munkamegosztás tervszerű beosztást és vezetést téte­lez fel, az asszocialistáknak nem okozott gondokat, mert szerintük mindez sza­bad társulás útján is megvalósítható. Abban bízva, hogy az ember természete alapjában jó, meg voltak győződve arról, hogy a szabad társulás keretében a termelés nem csökkenni, hanem inkább növekedni fog. Az ebbe vetett bizal­mat alátámasztotta a technikának az a páratlan fejlődése, amely ebben az időben bekövetkezett, azzal biztatva az emberiséget, hogy ezentúl kisebb áldozattal is bőségesebb ellátást tud majd magának biztosítani. A haladásnak ez a derűs tudata egyik főtámasza völt a csírázó szocializmusnak. Hozzája kapcsolódott az észszerűség győzelmébe vetett hit és az ész uralmába vetett bizalom, amely azt a reményt táplálta, hogy az emberiség az észszerűség út­jára térve jobb jövőt biztosíthat magának. Ebben a gondolatkörben éltek már az asszocialisták, de elgondolásaikban a szabadságon volt a súly. A tiszta racionalizmus adta meg a jelleget a. kez­dődő szocializmus azon rendszerének, mely SeDint Simon (1760—1825) nevé­hez fűződik. Amíg ugyanis az asszocialisták szűkebb közösségekre, mint a falanszterekre, vagy a nemzeti műhelyekre gondoltak, addig Saint Simon és követői, S. A. Bazard és В. P. Enfantin (1796—1864) a közgazdaság egészét fel­ölelő, szervezeti és technikai szempontból egészen az észszeruség elveire épí­tett közösség megvalósításában látták a megoldást. Saint Simon eszménye tehát hazájának, Franciaországnak, egy nagy gyárhoz hasonló megszervezése volt, amely észszerű berendezésénél és mindenkinek a legmegfelelőbb helyre állításával fogja a jólétet biztosítani. Az egyenlőség volt eszménye Saint Simon iskolájának is, elsősorban azonban abban az értelemben, hogy az összes születési kiváltságok eltörlen­­dők és mindenki azt a helyet foglalja el a társadalomban, amely egyéni képes­ségeinek és a köz számára teljesített szolgálatainak megfelel. Hogy a tulaj­don ne zavarja az egyenlőség megvalósítását, annak örökölhetőségét akarták 1 Szellemesen jegyezte meg Charles Gide, hogy Fourier elképzelésében a falanszter inkább egy előkelő szállodához hasonlított, amelyben az emberek kedvtelésből tartóz­kodnak. (V. ö. Ch. Gide et Ch. Rist: Histoire des doctrines économiques Paris, 1909. A német fordításban Jena, 1918, a 277. old.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom