Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
II. Rész. A forgalmi gazdaság - I. Fejezet. Az ár
49 A monopólium szoros értelemben azt jelenti, hogy a piac egyik oldalán csak egy fél áll (egyéni molopólium) és nem az egymással versenyző felek tömege. Ez azonban ritka, de gyakori a megegyezéssel létesített monopólium (szervezeti monopólium), melynek főalakja a kartell, vagyis a piaci uralom biztosítására irányuló megegyezés. Ily monopóliumok keletkezését a kínálat oldalán (kínálati monopólium) elsősorban a vállalatok számának kicsiny volta, az üzemek szomszédos fekvése, továbbá az árunak egyneműsége mozdítja elő. Készgyártmányokban nehezebb a megegyezés, mert itt a minőségi versenynek is tere nyílik, míg nyerstermékekben — kivált a bányászatban és kohászatban, valamint bizonyos gyártmányoknál is — nagy erre a hajlandóság. A kartell az azonos árukat előállító vállalatok megegyezése a piaci hatalom megszerzésére, tehát célja egyenesen az árbefolyásolás és ezzel a piacon uralkodás. A kínálati monopóliumnál sokkal ritkább a keresleti monopólium. A fogyasztók szervezetei, mint p. о. a fogyasztási szövetkezetek, bizonyos cikkekben, p. o. egyes hadfelszerelési cikkekben az államkincstár is, jelentékeny tényezői a keresletnek, de igazi monopólhelyzetről legfeljebb egyes cikkeknél lehet szó. Gyakoribb már a keresleti monopólium, amidőn p. o. egy nagy kereskedő cég veszi át továbbeladásra a gazdák termékeit. Az illető vidék gazdái számára egyes terményekben, p. o. gyümölcsnél, ez, legalább gyakorlatilag, a monopólhelyzetet egészen megközelíti. Némely egykéz is monopolhelyzetet élvez, midőn, p. o. kormányrendelet alapján csak egy szervezetnek lehet bizonyos terményeket eladni. Ritkább eset a kétoldali monopólium (bilaterális monopólium), midőn a kereslet és kínálat monopóliumszerűén van szervezve és így két monopólium áll egymással szemben. A hatósági árszabályozás, melyről a gazdasági politikában lesz szó, ugyan nem teremt monopóliumot, de az árbefolyásnak ma fontos esete. !). A monopolár. A verseny kiküszöbölése folytán a monopolista abban a kiváltságos helyzetben van, hogy az árra döntő befolyást gyakorolhat. Ebben különbözik helyzete azokétól, akik korlátozott verseny esetében bizonyom önállósággal rendelkeznek az ár alakítása szempontjából, de abban a verseny által mégis korlátolva vannak. Régen azt gondolták, hogy a monopolista tetszése szerint állapíthatja meg az árat. Azt szokták mondani, hogy a monopólár a lehető legmagasabb ár.1 Eltekintve attól, hogy ez általános szólam, mely csak azt jelenti, hogy a monopolista magasan igyekszik tartani az árat, könnyen félrevezető is ez az állítás, mert legalább is nem mutat rá arra, hogy a monopolár meghatározásában nemcsak az ár, hanem még egy másik tényező is szerepet játszik. Amire a monopolista a valóságban törekszik, az nem a legmagasabb ár, hanem a legnagyobb nyereség, mely pedig nem egyedül az ártól függ. Ezt könnyű megérteni, ha arra gondolunk, hogy a kereslet nagysága nem a monopolista önkényétől, hanem a vevők vételi hajlandóságától függ, erre pedig az ár maga is befolyással van, mert ettől függ, hogy hányán és milyen mennyiséget vásárolnak az áruból. Mint a versenyben álló termelő, úgy a monopolista számára is a döntő kérdés az, hogy milyen mennyi«ég forgalomba hozatala mellett éri el a legnagyobb nyereséget. A monopolista számára azonban az ár nem adottság, melyen ő nem változtathat, mert hiszen neki megvan a hatalma arra, hogy az árat megszabja, tehát azt az árat válassza ki, mely számára a legelőnyösebb. Ez nem egy tetszésszerinti magas ár lesz, mert azzal kell számolnia, hogy minél magasabb árat szab, annál jobban csökken az a mennyiség, melyet eladhat. A monopolista tehát az árat nem a kereslet figyelembevétele nélkül, hanem úgy fogja megválasztani, hogy az egyes árakon eladható mennyiségekre is tekintettel lesz. Azon az áron fogja áruját kínálni, mely mellett az 1 Smith és Ricardo ennél többet nem tudtak a monopolárról mondani. Heller Farkas: Közgazdaságtan. 4
