Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
II. Rész. A forgalmi gazdaság - I. Fejezet. Az ár
eladható mennyiségnek az árral való szorzata a legnagyobb lesz, mert nyeresége ekkor maximális.1 E megállapítás Cournot nevéhez fűződik és ezért azt a pontot, mely az összbevétel és az összköltség összehasonlítása alapján a monopolista számára legelőnyösebb árat mutatja, Coumot-féle pontnak nevezzük. Ezt a pontot a következő ábra C pontja mutatja, melyen a KK görbe a monopolista összköltségét, a BB görbe összbevételét, a Ny görbe pedig a nyereségnek különböző eladott mennyiségek mellett való alakulását jelzi. Amennyiben a monopólium teljes, a termelő ugyanis nincsen arra kényszerítve, hogy a lehető legnagyobb mennyiségű árut vesse piacra, vagyis hogy addig terjessze ki termelését, amíg a határköltség egyenlő az árral, mert számára az ár nem a piactól meghatározott adottság. Termelését tehát úgy fogja szabályozni, hogy az elhelyezhető mennyiség és az ár szorzata, levonva belőle az összköltséget, maximális legyen. Amihez viselkedését alkalmazza, nem többé az ár és a határköltség metszési pontja, hanem az, hogy milyen ár mellett éri el a legnagyobb nyereséget. A termelést a monopolista tehát csak addig növeli, amíg a legutolsó egységnél mutatkozó bevétel, a határbevétel, egyenlő ennek a legutolsó egységnek a költségével, tehát a határköltséggel. Ez annyit jelent, hogy a legutolsó még előállított egységen nincsen ugyan már nyeresége, mert itt a költség egyenlő a bevétellel, de az előbbi egységeknél a bevétel nagyobb a költségnél. Ha ennél többet termelne, Hiint ahogy ezt a versenyben álló termelő teszi, akkor a következő egység előállítása már a nyereség csökkentésével járna. De csökkentené nyereségét az is, ha ennél kevesebbet termelne, mert akkor nem használná ki teljes mértékben a piac felvevőképességét. A monopólár és a versenyár közötti különbség abból származik, hogy a monopolista és a versenyben álló eladó számára a piaci adottságok különbözők. Míg az utóbbi a piacon kialakult árhoz kénytelen alkalmazkodni, addig a monopolista az árat maga szabhatja meg. Mindkettő a legnagyobb nyereségre törekszik, de ezt különböző módon érhetik el. A versenyben álló akkor éri el a legnagyobb nyereséget, ha azt a legnagyobb mennyiséget veti piacra, melyet költségeinek alakulása még megenged, míg a monopolista úgy szab hatja meg az előállított mennyiséget, hogy az annak megfelelő ár számára legelőnyösebb legyen. Csak addig terjeszti ki tehát a termelést, amíg határköltsége határbevételével egyenlő, míg a versenyben álló, ha a legnagyobb bevételt akarja elérni, addig kénytelen a termelést növelni, míg határköltsége nem egyenlő az árral. Természetesen ahhoz, hogy a monopolista ezt az árat megtalálja, a kereslet alakulásának ismerete szükséges. Ezt a monopolistának tapasztalati úton kell kikísérleteznie, amire nem lesz meg mindig a hajlandósága. Rendesen 1 Cournot e tételt már 1888-ban állította fel. (V. ö. előbb idézett munkája német fordításában a 48. old.) 6. ábra.
