Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
Bevezetés. Közgazdaság és közgazdaságtan
21 kialakulására vonatkozó munkája,1 csak ritkán került sor. Ezért utolsó vezérének, Schmollernek halálával a német történeti irány elapadt, A történeti irány Németországon kívül inkább csak elvétve talált követőkre, Ez nem jelenti azt, hogy az elmélet újabb alapra helyezésének vágya máshol hiányzott volna. Különösen Franciaországban kezdett a felújítás törekvése érvényesülni. Itt Comte Ágost pozitivizmusának hatása alatt az induktív kutatás fontosságát kezdték hangsúlyozni és Francois Simiand a statisztikai megfigyelésre kívánta a közgazdaságtant alapítani.1 2 Simiand — elvetve az elvont okoskodást, mely az élettől eltávolítja a tudományt — a tényekből a jelenségek statisztikai megfigyeléséből vélte megismerendőnck azok természetét, mert ezek az élet közelségében tartják megállapításainkat. A közgazdaságtan valóságtudomány, az életet kívánja magyarázni és ezért a tömegmegfigyelésnek, amilyen a statisztika, benne nagy a jelentősége. Könnyen belátható azonban, hogy a statisztika csak részleteket tárhat fel és az élet egészét soha sem állíthatja szemeink elé. Már a megfigyelendő kérdéseik feltevése is a dolgok bizonyos elgondolását tételezi fel és a statisztika módszereinek a közgazdaságtan céljaira való kifinomítása is csupán ilyen elgondolások alapján lehetséges, mert tudnunk kell, hogy mi között tételezünk fel összefüggést és mit kell kiküszöbölnünk, ha a ható okok sokaságából azokat a tényezőket meg akarjuk találni, melyek kapcsolatát ismerni kívánjuk. Be kellett látni, hogy szorosabb értelemben vett elmélet nélkül, mely a vizsgált jelenségek szempontjából mellékes körülményektől eltekint és így az elszigetelés módszerével dolgozik, a közgazdasági jelenségek kielégítő magyarázatot nem találhatnak. Ezért a klasszikus elmélet ellen mind sűrűbben felhangzott kifogások ellenére is az elmélet fonalának továbbszövése nem késhetett sokáig, és nem lehetett elnyomni azt a meggyőződést, hogy elmélet, azaz a közgazdasági folyamatnak a maga egészében való vizsgálata nélkül, nem lehetséges e folyamat igazi megértése. Ezért az elmélet elvetése helyett felújítása következett be Erre az első kísérletet a Carl Menger3 (1840—1921) vezetése alatt álló osztrák vagy bécsi iskola tette, melynek Friedirch von Wieset4 5 * 7 (1851—1924) és Eugen Böhm von-Bawerk5 (1851—1914) voltak legkiválóbb képviselői. Ez a gazdasági élet lélektani alapjait világította meg, melyek közül a klasszikusok csupán az önzé'st ragadták ki, mint a piac mozgató erejét. A bécsi iskola élesen rávilágított arra, hogy a piaci folyamatok mögött az egyéni gazdaságok állnak, melyek elhatározásaikkal, helyzetük javítása iránti törekvésükkel hozzák létre a piacot és határozzák meg működését. Ezzel a klasszikus iskolának jelentős hiányát küszöbölték ki, mert most a gazdaságoknak a fogyasztással való kapcsolata is megvilágítást nyert. A piaci automatismusnak egy fontos és alapvető vonását dolgozta ki Marie Esprit Léon Walras6 (1854—1910), midőn az önműködő szerkezetnek jellemző tulajdonságát abban ismerte fel, hogy egyensúlyi állapot felé törekszik, vagyis oly helyzet elérésére, melyben a piaci felek egyikének sem érdeke további helyzetváltozást előidézni. Ez lett az általa alapított lausannei iskolának és egyúttal a cambridgei iskolának is alaptétele, mely utóbbi Alfred Marshall7 (1842- 1924) nevéhez fűződik, ki az Angliában már Stanley Jevons-1 Die Entstehung der Volkswirtschaft. 17. kiad. Tübingen, 1926. 2 La méthode positive en science économique. Paris, 1941. — Slatistiquc et expériance. Paris, 1922. 3 Grundsätze der Volkswirtschaftslehre. Wien, 1871. 4 Theorie der gesellschaftlichen Wirtschaft. 2. kiad. Tübingen, 1924. 5 Kapital und Kapitalzins. Innsbruck, 1884—89. 8 Éléments d’économie politique. Paris, 1874—1877. 7 The Principles of Political Economy. London, 1890. (Német ford. Handbuch der VoLkswirtschaftslehre. Stuttgart—Berlin, 1905.)
