Heller Farkas: Közgazdaságtan 1. Elméleti közgazdaságtan (Budapest, 1945)
Bevezetés. Közgazdaság és közgazdaságtan
20 Károly (1818—1883) kifejlesztette a tudományos szocializmus elméletét, a munkások nemzetközi érdekközösségét hirdetve.1 Mind e törekvések a közgazdasági élet oly magyarázatának vágyát keltették fel, mely nem indul ki néhány általános, az élettől erősen eltávolodó feltevésekre alapított levezetésből (dedukció), hanem figyelembe veszi azt, hogy a gazdasági élet az általános emberi és társadalmi életnek csak egyik vonatkozása, melyet csak az emberi és társadalmi élet összes tényezőinek figyelembevételével és ezek keretén belül lehet igazán megérteni. E közben a figyelem mindinkább arra a tényre terelődött, hogy a gazdasági élet a társadalmi élet egészével való összefüggésénél fogva történelmi képződmény, mely szervezetében fejlődik és átalakul. Ezért mindjobban a közgazdasági szervezet változásai és történelmi kialakulása vonták magukra a figyelmet, különösen Németországban, melynek az Angliában és Franciaországban kialakult, egyoldaliinak és anyagiasnak ítélt gondolkozás kevéssé felelt meg. A német bölcselet irányának hatása nyilvánult meg ebben, mely általánosabb, a dolgok magasabb, a gazdaságin túlterjedő nézletét követelte. E törekvések hatása alatt Roscher Vilmos (1817—1S97) vezetésével megindult a közgazdaságtan első történeti iskolája. Bruno Hildebrand (1812— 1871) és Karl Knies (1821—189S) lelkesen hirdették, hogy csak történeti alapon lehet a közgazdaság jelenségeit megérteni és e törekvések még élesebb kifejezést nyertek Gustav Schmoller (1838—1917)1 2 második történeti iskolájában, mely az élet összes szellemi és anyagi tényezőinek figyelembevételével akarta a közgazdaság magyarázatát nyújtani, szinte gazdasági szociológiává fejlesztve azt. Ezzel oly tudományt véltek megalapíthatni, mely a gazdasági élet szabályozásában, a gazdasági politikában vezetőül szolgálhat. A gazdasági szervezet változásainak és történeti távlatának megvilágításával a német történeti iskolák a közgazdaságnak a klasszikusok által elhanyagolt szempontját hozták napfényre. A klasszikusok vizsgálódásaiban ugyanis figyelmen kívül maradt az az összefüggés, mely a társadalmak kulturális fejlettségi foka és a közgazdaság szervezete között fennáll. A történeti irány tehát a közgazdasági élet egy új oldalára hívta fel a figyelmet és ezzel valóban hozzájárult a közgazdaság és a társadalom egyéb tényezői közötti összefüggés felderítéséhez. Hogy a történeti irány ennek ellenére sem tudta kielégíteni a közgazdasági tudománnyal szemben támasztott igényeket, ez a történeti módszer sajátos természetében és az elvont elmélet fonalának teljes elejtésében bírja okát. A történeti kutatás vezető szempontja nem az általános vonások kidolgozása, hanem egyes korok vagy szervezetek sajátos vonásainak felkutatása. Ezzel az, ami a gazdaságban mindig közös, mert természetéből folyik, legfeljebb mellékesen, egyéb tényezők mellett részesül figyelemben és helyette felébred a részletek iránti érdeklődés. Ezt legjobban maga a német történeti iskola mutatta meg, mely a gazdaságtörténet számos érdekes részletét világította ugyan meg, de a közgazdaság általános alapjelenségei megértéséhez csak a gazdasági szervezet változandóságának részleteiben való felderítésével járult hozzá, leírva egy-egy iparágnak vagy céhnek valamely városban egy határozott korszakban való szerkezetét. Átfogóbb vizsgálatokra., amilyen p. o. Somőarínak a kapitalizmus fejlődésére3 vagy Büchemek a közgazdaság 1 Das Kapital. Hamburg. I. köt. 1867., II. köt. 1885., III. köt. 1893. (A II. cs III. kötetet Marx halála után barátja Fr. Engels rendezte sajtó alá.) V. ö. továbbá: Marx és Engels válogatott művei. Szerk. Szabó Ervin. I—II. köt. Budapest, 1905., 1909. — Kautsky Károly: Marx gazdasági tanai. Népszerű kiadás. Ford. Garami E. Budapest, 1903. 2 összefoglaló munkája: Grundriss der Volkswirtschaftslehre. Leipzig, 1. köt. 7—10 kiad. 1903., II. köt. 4—6. kiad. 1904. 3 Der moderne Kapitalismus. I—II. köt. 6. kiad. Leipzig, 1924.
