Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)
A csillagnézés megszállottjai
üveg közé magasan elhelyezett tartályból vizet engedtek, s a víznyomás hatására a plánparalel üvegek kidomborodtak. Próbálkoztak sűrített levegővel is, de ezek a kísérletek nem jártak érdemleges eredménnyel. A csillagászatot élénken támogató Francia Tudományos Akadémiát 1665-ben alapították, és rá két esztendőre a párizsi Observatoire-t is megépítették és felszerelték pompás műszerekkel (42. ábra). Az épület ma is megvan, és bizonyos napokon bárki meglátogathatja és elgyönyörködhet a régi műszerekben. Az első tudományos dolgozók, vagyis a hivatásos csillagászok közt volt Cassini és Picard. A csillagászati és mérnöki műszerek körív, ill. körosztásainak elkészítése sokáig nehéz feladat volt, amelyen számos matematikus, műszerész dolgozott. Róluk is szólni kell. A legelsők közt említjük meg Jóst Bürgit (1552-1632), aki elképesztően finom óraszerkezeteinek fogaskerekeit készítette körosztóval ellátott fogmaróval. Munkája részleteit számos tüzérségi, mérnöki, csillagászati műszerén tanulmányozták, de munkamódszere minden részletében nem ismeretes. Robert Hooke (1635—1703), angol fizikus 1674- ben rézből kalapált körív peremébe végtelen csavarral vágott precíziós beosztást. Thomas Tompion (1639-1713), világhírű angol órás Greenwich csillagvizsgálója részére készített kvadránsai ívébe mart szabályos osztást. A mérőkészülékeken alkalmazott „nóniusz” néven ismert berendezést (amivel tized-, századosztásnyi részeket lehet mérni) Peter Vernier (1580- 1637) találta fel, és a Brüszszelben kiadott, a kvadráns készítéséről és használatáról szóló művében írta le. Pedro Nunez, portugál matematikus, a coimbrai egyetem tanára (1492— 1577) 1566-ban kiadott Opera mathematique c. könyvében leírta a körív kicsiny részeinek mérésére kidolgozott eljárását, ami azonban nem azonos a nóniuszéval, mégis az idők folyamán Vernier neve helyett Nunezé terjedt el, amiből azután a nóniusz elnevezés kialakult. A műhelymunkákban kicsiny átmérők tizedmilliméter pontosságú mérésére használatos „tolómérce” vagy „subler” ugyancsak nóniusszal van felszerelve. A körív pontos beosztására alkalmas készüléket a műszergyártó ipar számára az angol Ramsden és a német Reichenbach dolgozta ki. Szó lesz róluk. A XVII. századi távcsőépítő, műszerkészítő tudósai közt találjuk Olaf Römer (1644- 1710), világhírű csillagászt is. Nevét leginkább a fény terjedési sebességének megállapításával kapcsolatban emlegetik. A dániai Aarhurstban született és Koppenhágában halt meg, Picard-ral tartott jó barátságot, kitűnő matematikus volt, akadémiai tag lett. A koppenhágai egyetemen tanított és az egyetemi csillagvizsgálóban dolgozott; részt vett a helyi politikai életben, polgármesteri tisztséget is betöltött. Ejtsünk néhány szót a fény terjedésének sebességéről! Sokáig nem tudták megállapítani, van-e egyáltalán a fénynek terjedési sebessége. (Ahogy ma sem tudjuk határozottan megmondani, van-e, és ha igen, milyen a gravitáció terjedési sebessége.) Már Galilei próbálkozott a fény terjedési sebességének mérésével, távoli dombokon felvillantott és 56
