Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)
Huygens és kora
35. ábra. Huygens lencsecsiszoló gépe Huygens egyik fontos, bár mások által is feltalált távcsőtechnikai találmánya, a szemlencse (okulár) kényelmesebbé tette a műszer használatát. Eredetileg két kétszerdomború lencsét szerelt be, később két síkdomború (plánkonvex) lencse került az okulár rövid tubusába. A Huygens-féle szemlencse használhatóbbnak bizonyult, mint amelyet kortársai készítettek, akik öt — nyolc lencsét építettek be műszerük okulártubusába, és ezzel a távcsövet fényszegénnyé tették. Huygens hallatlan kézügyességgel csiszolta lencséit, készítette távcsöveit, tudományát nem titkolta, munkamódszerét szívesen átadta az érdeklődőknek, Londonban is bemutatta. Több nagy távcsövet készített. Egy 37 m gyújtótávolságú lencsével készült távcsövéhez sajátságos szerelést állított össze. Az objektívet rövid rézcsőbe helyezte, a tárgylencse és az okulár optikai tengelye természetesen egy vonalba esett. Távcsövek szerkesztéséhez, méretezéséhez táblázatokat dolgozott ki, a fény természetére vonatkozó tanulmányait 1690-ben Traité de la lumiére címen írta meg. Minden távcsőtechnikai kézikönyvben megtalálható Huygens tubus nélküli messzelátójának rajza (36. ábra). Hivatásos lencsecsiszolókkal már 1630 körül találkozunk. Ilyen volt Ippolito Francini (1593-1653), aki Huygenstől függetlenül dolgozta ki lencsecsiszoló készülékét; Firenzében a Mediciek megrendelésére készítette lencséit. Ugyancsak a XVII. században, Rómában dolgozott Eustachio Divini (1620— 1695), aki nemcsak távcső-, hanem mikroszkóplencséket is készített, s saját készítésű távcsövével a Holdat vizsgálta nagy buzgalommal. A már említett Giuseppe Campani római műhelyében saját összeállítású gépével vastag velencei tükörüvegből 48 36. ábra. Huygens tubus nélküli távcsöve
