Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)
Huygens és kora
csiszolta lencséit. Addig általában a hivatásos lencsecsiszolók az üveghutákból formába öntött üvegpogácsákat rendeltek és helyeztek csiszológépükre. Az előzetes formaadással akarták elérni, hogy kevesebb üveget kelljen leköszörülni, de bebizonyosodott, hogy a plánparalel síküvegből pontosabb alakra tudták a lencsét csiszolni, mint az üvegpogácsából. A lencsecsiszolás művészetét egy bolognai amatőr, Conte Carlo Antonio Manzini (kb. 1605-1677) fejlesztette tovább, könyvet is írt módszereiről. A tubus nélküli távcsövek egyik nagymestere, a híres Cassini család tagja, Giovanni Domenico Cassini (1625—1712) xiv. Lajos francia király meghívására a párizsi obszervatóriumban dolgozott 1670 - 1690 között. Campani készített számára egy 6 m-es teleszkópot, amellyel a király a Jupitert tanulmányozta nagy gonddal. Tevékenységére felfigyelt a király mindenható minisztere, Colbert, és megrendelt az intézet számára egy 11 m hosszú teleszkópot. Ezzel foltot fedezett fel a Jupiteren, amelynek mozgásából Cassini 1666-ban megállapította a bolygó tengelyforgását. Távcsöveknél nem csupán az optika, a mechanikai kivitel is sokat foglalkoztatta a tudósokat. Biztosítani kellett a merev, mozdulatlan tartást és ugyanakkor a könnyed mozgathatóságot is. Idővel a távcsövek hoszszabbodtak, tömegük nőtt, a bonyolult ácsszerkezetek és mozgatószerkezetek elkészítése egyre nagyobb szakértelmet kívánt. Távcsőszerelő műhelyek alakultak, amelyek tekintélyes haszonnal dolgoztak. A műszerek tökéletesedése magával hozta az újabb felfedezéseket; egyre több égitestet vizsgáltak, felfedezték a bolygók holdjait, aprólékosan vizsgálták a Hold felszínét, egyszóval az ember szemhatára a Naprendszeren belül egyre tágult. A csillagvilág tanulmányozása is megindult. Már Galilei is megpróbálta mérésre használni távcsövét. A távcső látómezejének szélességét szögekben próbálta kifejezni, két égi objektum egymástól való távolságát a látómező nagyságának törtrészében adta meg. Eljárása roppant nehézkes volt, elsősorban azért, mert távcsöve képzetes képet adott. Huygens a bolygók átmérőjének megmérésére a következő módszert próbálta ki: Az objektív gyújtósíkjában fekete fémlemezt helyezett el, amelynek közepébe parányi lyukat fúrt. A távcsövet úgy irányította, hogy a lyuk a bolygó képének szélét érintse. Az égboltozat látszólagos elmozdulása következtében a lyuk lassan átment a bolygókép túlsó oldalára. Az átvonulás idejét ingaóráról olvasta le, amiből hosszadalmas számítás után kapta meg a bolygó megközelítőleg valóságos átmérőjét. Ahhoz, hogy a távcsövet távoli pontok megirányítására lehessen használni, segédeszközre volt szükség. William Cascoigne 1640 körül egy Kepler-féle távcső objektívjének gyújtósíkjában hajszálat feszítettki és magát a csövet egy szögek mérésére használt geodéziai rézkvadránsra szerelte. Cascoigne nem sokáig foglalkozhatott műszerével, 1644. július 4-én a Marson-Moornál vívott csatában elesett. Okulármikrométerének rajza megmaradt. Több csillagászról tudunk, akik már a távcső első századában mérésre 49
