Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)

Tudomány és varázslat

gével. 12 éves korában remek szónoklatokat írt, számos nyelven beszélt, tizenöt évesen írta meg a Magia naturális c. műve első kötetét. Természetesen, mint minden kortársa, ő is hitt az asztrológiában, az aranycsinálás lehetőségében és a varázslatban is. Szívesen járt tudósok társaságába, ő maga is alapított egyesületet, az Accademia dei segretti-t (Titkok akadémiája), ami azonnal felkeltette az inkvizíció figyelmét. Rómába rendelték; meghurcolása azonban csak tovább növelte népszerűségét. Megválasztották a már működő Hiúzok akadémiájának tagjává (Accademia dei Lincei). Az akadémia tagjai vállalták, hogy olyan élesen figyelik a természet jelenségeit, mint ahogy a hiúz nézi áldozatát.

Nagy kedvvel gyűjtötte a kövületeket, kitömött állatokat, ritkaságokat, tudományos kísérleti eszközöket, s valóságos múzeumot rendezett be, amelyet a Rómába látogató külföldi tudósok nagy figyelemmel tanulmányoztak. A természettudományokon kívül az irodalom is érdekelte, drámákat írt.

A Magia naturalis-t 1553-ban, 1560-ban és 1589-ben is kiadták, hiszen nemcsak tudományos dolgokról, hanem bűvészmutatványokról, szakácsmüvészeti fogásokról is írt, főzési recepteket is közölt. Számunkra érdekesebb, hogy írt a Camera obscura-ról (sötétkamra). Belül feketére festett láda oldalán lyukat fúrt és jól lehetett látni a külső világ bevetítődő, fordított képét. A kép élességét lencsével fokozta. Gőzfecskendőt tervezett, tartályban levő víz felületére gőznyomás nehezedett, ami csövön át a vizet kinyomta a tartályból. Foglalkozott elektromos és mágneses jelenségekkel, s ezeknek misztikus

magyarázatot adott. Észrevette, hogy a mágnestű elhajlik az északi irányból - deklinációja van —, s felvetette, nem lehetne-e részletes deklinációs térkép alapján megállapítani a hajók helyzetét a tengeren. A deklináció ilyen felhasználását később sokan megkísérelték. Lencsék használatáról is írt ilyeténképpen:

„Homorú lencsén át a távoli tárgyakat élesebben, de kicsinyítve látjuk; domború lencsével a közeli tárgyak nagyítva mutatkoznak, bár homályosan. Ha meg tudnánk találni a módját, hogy olyan lencsekombinációt állítsunk össze, amely a távoli tárgyakat közelebbről mutatná, az bizony nagy dolog lenne.”

Porta optikai tanulmányairól is írt könyvet: De refractione optices pare libri, IX. Napoli 1593.

Sík- és gömbtükrök tulajdonságait is megvizsgálta, és megkísérelte gyújtópontjuk elméleti - geometriai szerkesztés útján történő - meghatározását. Eredményei azonban bizonytalanok. Megkísérelte különféle csiszolású lencsék egymásra helyezésével azok képalkotását meghatározni. Észrevette, hogy távoli tárgyak képe nagyítva és fordítva jelenik meg a látómezőben. Ezért sokan hiszik és vallják, hogy a távcső legrégibb feltalálójának Portát kell tekinteni. Elsősorban az olaszok akarják így a távcső feltalálásának dicsőségét megszerezni. Az esetleg akkor már feltalált távcső semmiféle gyakorlati alkalmazásának nincsen nyoma.

Porta 1615-ben halt meg Nápolyban. A kort illetően tehát találkozhatott Galileivel, aki 1564— 1642 között élt. Nincs róla hír, elképzelhető, hogy a „nagy természetű” Galilei nem óhajtott találkozni az általa komolytalannak vélt Portával.

26