Horváth Árpád: A távcső regénye (Budapest, 1988)

Néhány szó a fénytörésről

ahol az égi egyenlítő és a foldpálya metszik egymást, van a tavaszpont és az őszpont. A rektaszcenziót a ta­vaszponton átmenő körtől számítják. Nappal megmérték tehát a Nap és a Hold egymástóli szögtávolságát, a következő éjszakán a kérdéses égitest és a Hold közötti szöget, majd kiszá­mították a Naptól és a tavaszponttól való távolságot is. Elmondani is kö­rülményes, végrehajtani még inkább nehéz volt; a módszer egyébként is tele van hibalehetőséggel. A svédek 1632-ben megszállták Prágát, a csillagvizsgálót kifosztot­ták, a szép műszereket és több csilla­gászati órát, amelyeket Jóst Bürgi, a kor legkiemelkedőbb tudós techni­kusa készített, magukkal vitték. A zsákmányt szállító hajó elsüllyedt. Néhány kisebb műszer, így egy szép kvadráns (14. ábra) megmaradt, ezek a prágai műszaki múzeumban láthatók. Az optika nélküli eszközök nagy korszaka Tychóval ért véget, bár még sokkal később is készítettek kvad­ránsokat távcső nélkül. Hevelius, len­gyel csillagász a szabad szemmel vég­zett megfigyelést pontosabbnak tar­totta, mint a távcsöveset, de ő kivétel­nek tekinthető. Alakjával még találko­zunk. Emberösünk elámulhatott, ami­kor patakon átgázolva, botjával a mélységet tapogatta és talán ijedten vette észre, hogy botja töröttnek lát­szik. Ahogy a vízből kiemelte, ismét hibátlan volt, a vízben nyilván nem tört el, csak úgy látszott. Próbálta-e valamiképpen magyarázni a furcsá­nak tűnő jelenséget? Amit ő látott-tapasztalt, hosszú évszázadokon át foglalkoztatta és foglalkoztatja ma is a fizikusokat, gondolkodó elméket. Mi e jelenséget fénytörésnek mondjuk. Több mint száz évvel ezelőtt, pon­tosabban 1882-ben, a Győrött meg­jelent Physika gimnáziumok felső osz­tályai számára c. tankönyvben a szerző, kora egyik ismert tudósa, Bierbauer Lipót így írt a fénytörés­ről: „Fénytörésen a fénysugaraknak azon eltereltetését értjük, melyet szenvednek, midőn valamely átlátszó közegből más átlátszó közegbe men­nek át. A levegő és a víz átlátszó köze­gek, ha tehát egyikből másikba megy a fény, megtörik.” A győri fizikakönyv a tudomány­­történeti emlékezésről sem feledke­zett meg, s elmondta, hogy Snelli­­us, holland fizikus tanulmányozta először tudományos alapossággal a fénytörést. Snell (latinosán Snellius) Wil- lebzord van Royen Leidenben szü­letett 1591-ben és Ugyanott hunyt el 1626-ban. Apja is kitűnő matemati­kus volt, ő maga Tychónál és Kepler­nél tanult. 24 éves korában a Föld nagyságának kiszámítására három­szögeléssel megmérte a Bergen op 22 NÉHÁNY SZÓ A FÉNYTÖRÉSRŐL

Next

/
Oldalképek
Tartalom