Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Némethi László: Dohányipar
Dohányipar 575 út és a Hungária krt. sarkán álló, eredetileg a katonaság számára emelt épületet alakították át cigarettagyártás céljára. 1921. február végén kezdte meg a termelést. 1924-ben a 8 milliót sem elérő népességre számítva fejenként 1,24 kg-ot kitevő dohányfogyasztásnak 78%-át még a vágottdohány tette ki, ezen belül azonban már 15%-os részarányt képviselt a cigarettakészítésre alkalmas finomvágat, és 85%-ot a kifejezetten pipadohány. A szivar alakban elszívott dohány menynyisége 5% alá csökkent, a cigarettákban megjelenő dohánytömeg viszont már túlhaladta a 17%-ot. Ez azt is jelenti, hogy a háború előtti (1912) helyzethez képest a fejenkénti szivarfogyasztás a felére csökkent, a cigarettafogyasztás pedig megkétszereződött. A burnótfogyasztás gyakorlatilag megszűnt. A gyártmányválaszték elég bőséges, de előállításuk technológiája még nagyon munkaigényes, a technikai fejlettségi szint még kezdetleges volt. A terézvárosi, a szegedi, az egri, a pápai és a szentgotthárdi gyár csak szivart készített, de gyártottak szivart Lágymányoson és Sátoraljaújhelyen is. 34 gyártmányfajtát állítottak elő, kizárólag kézi munkával. Ezt csak nők végezték. Kézzel kocsányozták ki a dohányt úgy, hogy a különösen értékes borítéklevelek ne sérüljenek. Teljesítményük 8 óra alatt 35 kg volt. A szivarkészítésre fokozatosan, több év alatt gyakorolták be magukat az egyszerűbbtől a luxus szivarok készítéséig haladva. A leginkább fogyasztott Trabucos, Britanica, Portorico stb. szivarokból óránként 30—37 darabot állítottak elő. A vágott béllel készült Pannónia szivarnál alkalmaztak egy saját konstrukciójú kézi gördítőgépet, amellyel háromszoros teljesítményt tudtak elérni. A csomagolás csak kézi munkával történt. Vágott pipa- és cigarettadohányt a Kőbányai, a Lágymányosi az Óbudai Gyárban és Pécsett állítottak elő, fő tömege azonban a Debreceni Dohánygyárban készült. A legfinomabb cigarettavágatok túlnyomóan keleti dohányokból, a kézi sodráshoz való vágatok kizárólag magyar dohányok keverékéből készültek 0,4—0,5 mm vágatszélességgel. A pipadohányokhoz főtömegében „nagylevelű magyar nehéz vágó” dohányokat használtak, amit 2,1 mm-es vágat alakjában hoztak forgalomba. A vágás előtt a jobb minőségű gyártmányokat csak vízpermetezéssel nedvesítették, a pipadohányokat gőzölték. A vágásra legáltalánosabban használt gépekkel 80 kg/óra teljesítményt értek el. Az óbudai gyárban finomvágat készítésére Röckféle kisgépet is használtak. Már minden gyárban alkalmazták a jobb minőségű dohányok 25 g-os csomagolási egységénél a Rose-féle Eclypse csomagológépet, amellyel 600 kg napi teljesítményt értek el. A pipadohányok 25 g-os csomagolásánál és a 100 g-os csomagok készítésénél csak kézi munkát találunk. Cigarettagyártás ez időben Óbudán, Kőbányán, Pécsett, Sátoraljaújhelyen és Debrecenben folyt. A következő évben (1925) a háború után Debrecenben megmaradt gyártógépeket a szegedi dohánygyárba telepítették át. Az ipar 26- féle gyártmányt állított elő, ezek közül 12 különlegességi és 14 általános árjegyzékbeli gyártmányt volt. Ez a csoportosítás elsősorban a dohányösszetételre
