Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Berszán Gábor - Tepliczky Ottó: Húsipar
306 Húsipar A Budapesti Sertésvágóhíd sertésvágó vonala Debrecen: „...a nagymarha- és sertésvágóhíd elhanyagolt, piszkos, alig használható. A város nem törődik vele, csak a magas vágatási díjat szedi be. Pedig Debrecenben ekkor az országos átlagot messze meghaladó a húsfogyasztás.” Pápa: „...az ottani mészárosok már hosszabb ideje ismételten kérték a vágóhíd felújítását, átépítését, mely sem a közegészségügynek, sem a kor követelményeinek nem felelt meg. Az új polgármester — Mészáros Károly —• a legutóbbi beadványt elfogadta. Intézkedett a szükséges átalakításokra, az még a beadvány évében —- 1893-ban — elkészült.” Budapesten a feltétlenül szükséges sertésvágóhíd megépítését nagyon sokáig halogatták. A sertésvágásra 1885-től egy Soroksári úti földszintes, aprócska épület szolgált, folyóvíz és csatornázás nélkül. A mesterek tekintélyes része a városban szerteszét, magánházaik udvarában vágott. Az új létesítmény megépítését 1897-ben kezdték el, s 1902-ig tartott. Tiltakoztak az építés ellen a pesti, a budai és az óbudai mészárosok és hentesek, de a leghangosabbak a szalámigyártók (Dozzi, Herz, Krauszmann, Kreischl és Del Medico) voltak. A fővárosi tanácshoz benyújtott tiltakozó memorandumuk azzal fenyegetőzött, hogy nem adnak pénzt más célra, ha a sertésvágóhidat felépítik. Voltak persze valódi bajok is. Korabeli újsághír szerint heves vitát váltott ki az a kérdés, hogy jó helyen épül-e? A közvágóhíd előtt levő téren évtizedek óta összehor-
