Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
226 Cukoripar zések kampányon kívüli használata. Ez a kérdés néha még napjainkban is jelentkezik. A Petőházi Cukorgyár a II. világháborút követően szeszt is gyártott (nem cukorgyári berendezések segítségével), ezt azonban az államosítást követő profilrendezéskor megszüntették. Ugyancsak még az államosítás előtt a Sarkadi Cukorgyár Robert-diffúziós telepén mákgubóból nyers morfint lúgoztak ki, és mésszel lecsapva az iszapprésen kiszűrték. Ezt a tevékenységet a tiszavasvári alkaloidagyárba telepítették át. A Hatvani Cukorgyárban külön üzemrészben répapektint gyártottak, a Petőházi Cukorgyárban Fertő tavi nádhulladékból az inkrusztáló anyagokat kilúgozva, és pótlólag felállított papíripari gépek segítségével barna kartonlemezt állítottak elő. Mindkét eljárást be kellett szüntetni, mert az elhasználódott berendezések felújítására, illetve szükséges bővítésére nem volt pénzügyi keret. Az árumész égetése teljes egészében cukorgyári berendezést vett igénybe (a mészkemencét), azonban a cukorgyári technológiának megfelelően a kokszszál égetett mész önköltsége magas, minősége pedig építőipari célra nem felelt meg. Rekonstrukció és kapacitásbővítés Az ellenforradalmat követő években előbb mérsékeltebben, majd 1960-tól fokozottabb ütemben indult meg a már halaszthatatlan cukoripari rekonstrukció. Előbb a legelhasználtabb gépeket cserélték ki, de a szűk keresztmetszetek felszámolására és a kapacitás bővítésére is törekedtek, hogy a cukortermelés növekedésével túl hosszúvá váló kampány időtartamát rövidíthessék. Nehezítette a feladatot, hogy a munkákat két kampány közötti időben kellett elvégezni, és ősszel, amikor a répa beérett — sőt kényszerűségből sokszor már előtte is — a feldolgozást meg kellett kezdeni. Eleinte még arra sem volt lehetőség, hogy a rendelkezésre bocsátott anyagi eszközöket egy-egy gyárra összpontosítsák. Ilyen volt az energiaellátás biztosítása, amit előbb az olajtüzelés általános elterjesztése segítségével, majd több cukorgyárban új kazánok és erőtelep létesítésével lehetett megoldani. A munkaerőhiány a nehéz fizikai munka gépesítését sürgette. A réparakodó gépek kisebb részben hazai, majd NDK és szovjet gyártmányú markolós és kanalas rakodók voltak. Hasznosnak bizonyultak a szovjet BUM és Komplex prizmázók. A gyárakba érkező répa hidraulikus úsztatóba való ürítésére vasúti, majd közúti Elfa berendezéseket létesítettek. A rekonstrukció során a nehéz fizikai munkával kiszolgálható, elavult berendezéseket folytonos és automatizált készülékekkel cserélték fel, amelyek nem kezelést, hanem inkább csak felügyeletet igényeltek. Ilyenek a folytonos diftuzőrök, a vákuumdobszűrők, a félautomata, majd később a teljesen automata centrifugák. A rekonstrukció tervezésében az Élelmezési Tervező Vállalat, későbbi átszervezése után mint az AGROBER-ÉLITI, kapott szerepet. A berendezéseket elsősorban hazai forrásból (pl. Láng Gépgyár), ezen
