Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
Cukoripar 215 bályozták az ipari növények termesztését, és előírták, hogy cukorrépát országosan 100 ezer katasztrális holdon (57,5 ezer hektár) kell termelni. Újjászervezték a Cukorrépatermelők Országos Szövetségét. Feladata a tagok munkájának irányítása, a répatermeléshez szükséges vegyszerek (műtrágya és növényvédő szerek) vásárlása, gépek beszerzése és kölcsönzése volt. A szervezet azonban gazdasági nehézségek következtében mindezeket a feladatokat kezdetben még nem tudta kielégítően ellátni. Kormánybiztosának javaslatára a cukorrépa árát természetben fizették. A Szövetség kötötte meg az érdekképviseleti megállapodást a Magyar Cukorgyárosok Országos Egyesületével a cukorrépa termesztésére. Ezt évenként megújították, és a benne foglaltakat a kormány, illetve a pénzügyminiszter rendeletekkel hagyta jóvá, egyben rendezte a megállapodásban nem érintett kérdéseket is. A természetbeni répaár sikerét mutatja, hogy még az 1946. évi pénzügyi stabilizáció és a forint bevezetése után is több évig fennmaradt, és a cukorínséges esztendőkben egyre további területnövelésre ösztönözte a termelőket. A cukorgyárak a gyárankénti sok ezer termelő felügyeletére körzeti kirendeltségeket hoztak létre, amelyeknek a szerződéskötésekben is jelentős szervező munkájuk volt. Mivel a kistermelők túlnyomó része sem vetőgéppel, sem a kártevők elleni védekezést segítő eszközökkel nem rendelkezett, ezeket a cukorgyárak szerezték be és kölcsönözték ki a termelőknek. Községi megbízottaik tárolták és osztották szét a vegyi anyagokat a termelők között. Az intézkedések hatására a répatermő terület évről évre növekedett, és 1947-ben 97,5 ezer hektár volt. A cukorgyárak erről a területről 1159 ezer tonna répát vettek át és dolgoztak fel. A gyártott cukor mennyisége ebben az évben 150 ezer tonnára emelkedett, felülmúlva az utolsó békeév termelését. Ez tette lehetővé, hogy a cukor fejadagját havi 700 g-ra növeljék. A cukorgyárak is elérték akkori berendezéseikkel a napi répafeldolgozásban teljesítőképességük maximumát. A magyar cukoripar háború utáni újjáépítése befejeződött. A cukorrépa-termesztésben azonban még további fejlődésre volt szükség. A hektáronkénti átlagtermelés elmaradt a háborút megelőző évek szintjétől (ami viszont kevesebb volt, mint az 1920-as évek második felének átlagtermelése), és csupán 11,9 tonnát tett ki. Az első békeévekben nemcsak a cukorrépa termelése, hanem a szállítása és az átadása-átvéteie is gondokat okozott. Nőtt a termelők száma, így növelni kellett a répaátvevő állomások számát is, ez pedig az adminisztrációs létszám emelését is maga után vonta. A répaátvétel — különösen kezdetben — vontatott volt, egyes esetekben répahiány miatt a feldolgozás ütemét is csökkenteni kellett. A háborús évek alatt egyre fokozódó infláció a felszabadulás után rohamos ütemben értéktelenítette el a cukorgyárak forgótőkéjét. A cukorgyárak a felszabadulás utáni első években pénzhiánnyal küzdöttek, kezdetben a mögöttük álló bankok sem tudtak hitelt nyújtani. A Közellátási Minisztérium termelésmegindítási hitelt biztosított, de a gyárak egyéb hitelek felvételére is kénysze-
