Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - Salánki István - dr. Vigh Albert: Cukoripar
Cukoripar 209 termelés az évtized elejének mélypontjához képest 1928,1929-re több mint megháromszorozódott. de ezzel is csak a háború előtti (területaránvos) termelési szint alig több mint 82%-át érte el. Az 1929. évi válság után azonban, elsősorban a fogyasztás súlyos csökkenése következtében, a termelés az 1932 1933. évi mélyponton az 1929. évi csúcs 42%-ára csökkent. A cukoripari termelés ezt a színvonalat azután a harmincas években sem tudta lényegesen meghaladni. A világpiaci árak zuhanásszerű esése miatt a kivitel is erősen visszaesett. Az 1929-es csúcsponton a kivitel a termelés felét tette ki. majd rohamosan csökkenve gyakorlatilag megszűnt. 1938-ban a termeléshez viszonyítva mindössze kb. 4% volt. Az olcsó, kg-onként 8—10 filléres dömpingáras kivitelt a magyar fogyasztóközönséggel fizettették meg. Az 1.27 pengős kg-onkénti cukorárból Ő5 fillért az állam szedett be adók formájában (cukoradó. kincstári részesedés, forgalmi adó), ezért az alacsony reálkeresetek miatt a fogyasztás mértéke kicsi volt. az 192" 1928-as konjunktúra idején is kb. évi 12 kg fő, 1937 1938-ban pedig már csak évi 10.” kg fő. az utolsók közt Európában. A fogyasztás fele Budapestre esett, de nagy volt az eltérés a társadalmi rétegek szerint is. A munkásosztály és a parasztság élelmiszer-fogyasztásában ritka cikk volt a cukor. A gyárosok hiába kérték az adók mérséklését, hivatkozva arra. hogy olcsóbb cukor esetén a fogyasztás növekedése biztosíthatná az állami adó jövedelem azonos szintjét. Ezért igyekeztek a veszteséges exporttól szabadulni, és céljukat már a répaterületek erőszakos csökkentésével próbálták elérni. A világgazdasági válság és a világpiaci cukorár rendkívüli csökkenésének hatására a főbb cukortermelő országok 1931-ben nemzetközi egyezményt (Chadbourne-megállapodás) kötöttek az egyes országok exportálható cukormennyiségének meghatározására, illetve csökkentésére. A külföldi eladás és a belföldi fogyasztás csökkenésének egyenes következménye volt a répatermelésnek a kormány általi csökkentő szabályozása a megengedett cukorexport és a belföldi cukorfogyasztás határáig (répakataszter). Az úi répatermelési szerződések alapvetően eltérő vonása a régiektől az volt, hogy nem területre vonatkoztak, hanem meghatározott répamennyiség átadását tartalmazták. A szerződést évente a cukorgyárak érdekképviselete, a Magyar Cukorgyárosok Országos Egyesülete és a termelők képviselői, az 1931. évi XEX. te. által újból létrehozott Cukorrépatermelők Országos Szövetsége között legtöbbször csak a minisztériumok közreműködésével sikerült megkötni. A gvárak ugyanis az előírt répamennyiséget mindig túlzottnak találták. a kormány viszont a fokozódó mezőgazdasági munkanélküliséget nem akarta tovább mélvíteni a munkaigényes répatermelés csökkentésével. A cukorgyárak és a répatermelők partneri kapcsolatában emlékezetes maradt az előbbiek ama eljárása, hogy magkiadási monopóliumukkal szinte visszaélve Z és ZZ típusú magokat igyekeztek kiadni, amelyek alacsony terméshozam mellett magas cukortartalmat biztosítottak. így a termelők károsodtak, a gyártási önköltség viszont csökkent. Az időszak végén több gyárban fordult elő a kampányidőszakban 19% feletti átlagos cukortartalom is.
