Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Dabronaki Gyula - Wittinghoff Sarolta: Sütő- és tésztaipar
162 SÜTŐ- ÉS TÉSZTAIPAR kozások továbbfejlesztése, minimális gépesítéssel és a munkások számának növelésével. Az első vidéki gyárak 1910-ben Szegeden alakultak: az egyik kilenc, a másik hat munkást foglalkoztató egységgel. A sütőüzemek száma fokozatosan növekedett, de az üzemelési feltételek a többi kisipari üzemhez hasonlóan rendkívül kedvezőtlenek voltak, sok pinceüzem és pinceszállás volt. A hatósági vizsgálatok nyomán egyre gyakrabban vetődött fel, hogy a legfontosabb élelmiszer előállítása nem felel meg a közegészségügyi követelményeknek. Az üzemek zsúfoltak, piszkosak. Az észlelt hiányosságok Budapest székesfőváros vezetőségét 1897-ben szabályrendelet kiadására késztették. A sütő-, cukrász- és mézeskalácsipar gyakorlása tárgyában kiadott rendelet alapvető közegészségügyi és élelmezéshigiéniai előírásokat tartalmazott. Kimondta, hogy a lakó- és hálóhelyiségektől el kell különíteni a műhelyeket. A kenyeret súly szerint, a péksüteményt darabonként kell árusítani, a boltokban az árat fel kell tüntetni. A rendelet betartatása a kerületi elöljáróság feladata. A budapesti üzemek legtöbbjének reménytelen állapota miatt azonban a végrehajtás szinte megoldhatatlan volt. A szórványos hatósági ellenőrzések, valamint a sütőmunkások egyre fokozódó sztrájkmozgalma és elégedetlensége új szabályrendelet kiadását tette szükségessé, amely 1903-ban lépett életbe. A rendelet részletesen szabályozta a sütőipar gyakorlására vonatkozó követelményeket, a műhelyek berendezését, a kenyér és a péksütemények forgalomba hozatalát, megszüntette a házalást és előírta az írásbeli megrendelésre való kiszállítást. Lehetővé tette, hogy a segédek megfelelő ellátással, de anélkül is szerződhessenek. A munkaidőt 14 órás keretben 10 órai munkában állapította meg, részletesen szabályozta a munkaadók és segédszemélyzetük közötti munkaviszonyt. A szabályrendelet néhány pontja a munkásságnak 30 éves követelése volt. A rendelkezés azonban csak Budapestre vonatkozott: a vidéki munkásságnak helységenként, számos helyen munkaadónként kellett egy-egy követelést kiharcolnia. A rendelet végrehajtása nem ment zökkenő nélkül, ezért 1907-ben Budapest új polgármestere változatlan tartalommal újra kiadta. Az első kenyérgyárat 1895-ben, a Monori Kenyérgyár Rt. létesítette Monoron, a helybeli gőzmalom mellett. Tapétázott vasúti kocsikban napi három tonna kenyeret szállítottak Budapestre. Ezt hatalmas, zárt, lóvontatású kocsik hordták szét a boltokba. A gyár működését a monori malom még ugyanabban az évben való leégése szüntette meg. A XX. század első éveinek gazdasági válsága a sütőipart is érintette. A lisztárak emelkedése áremelésre kényszerítette a pékeket. A kenyér árának emelése a kisvállalkozók egy részét tönkretette, és növekedett a munkanélküliség. A nagyobb, tőkeerős üzemek viszont tovább terjeszkedtek. 1903-ban a kenyér drágulása már a polgárság körében is éles tiltakozást váltott ki. A vállalkozók a további áremelést az előírtnál kisebb súlyú termékek előállításával és kartell jellegű egyezmények kötésével próbálták ellensúlyozni. Az áremeléseket azonban nem követte a bérek emelése, ezért a sütő-
