Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Kirsch János: Malomipar
148 Malomipar módosultak a szakszervezet feladatai. A szervezőmunka homlokterébe a termelés fokozása, a hároméves terv eredményes teljesítése, a munkaversenymozgalom kiszélesítése, a kulturális és sporttevékenység fellendítése került. A kongresszus után rövidesen megalakultak az ÉDOSZ megyei bizottságai. Amikor az 1949. évi államosítással túlsúlyba jutott a malomipar állami szektora, megszűnt a létjogosultsága és feloszlott az Országos Malomipari Szövetség. Ezzel együtt megszűnt az OMSZ folyóirata, az 1948-tól két éven át hetenként megjelent Molnárok Szaklapja is. Az államosítás idején nagyon rosszak voltak a malomiparban a munkahelyi adottságok és a kereseti lehetőségek. Más iparágak bérszínvonalához és a munkateljesítményekhez viszonyítva a malmi dolgozók bérei alacsony szinten álltak. Rontotta a hangulatot az erőltetett normarendezés és a dolgozók, valamint családtagjaik hagyományos gabona-, illetve őrleményjárandóságának megvonása. Elkeseredést váltott ki az üzemek tömeges leállítása, amikor sok jó szakember volt kénytelen megválni megszokott munkahelyétől. Általában zsúfoltak, elhanyagoltak és porosak voltak az üzemek. A malmok és a raktárak többségében hiányoztak a legelemibb öltözködési, tisztálkodási és étkezési lehetőségek. A szakszervezetnek sikerült ugyan kiharcolni és a kollektív szerződésben szerepeltetni a szociálpolitikai követelményeket, de azok teljesítése sürgetőbb helyreállítási és felújítási munkák miatt egyelőre még elhalasztódott. Amikor vidéken megindult az iparosítás és korszerűen felszerelt új gyárak létesültek, sok jól képzett szakmunkás távozott a malomiparból. A lassú, de kedvező irányú változás az ötvenes évek közepe táján kezdődött. A szabályozók módosításával és bérintézkedésekkel javították a dolgozók személyi jövedelmét, és növelték érdekeltségüket. A rekonstrukciós program keretében előbb ideiglenesen gondoskodtak a szociális ellátottság javításáról, majd pedig a termelő jellegű beruházásokkal összehangolva új szociális létesítményeket építettek. Egy 1968. évi jelentés arról számol be, hogy a telepek többségénél már megvoltak a legszükségesebb szociális létesítmények. Határozott és büntető rendszabályokkal megerősített intézkedések történtek a munkavédelmi hiányosságok felszámolására, a dolgozók testi épségének és egészségének fokozott védelmére. 1962-ben a malomipar és a terményforgalmi ágazat összevonásakor a gabonaiparban foglalkoztatottak létszáma 17 231 fő volt, húsz évvel később kisebb eltérésekkel 23 500 fő az állományi létszám. A létszámváltozás a tevékenységek és a feladatkör jelentős bővülésével függ össze. Háromszorosára nőtt a terményfelvásárlás volumene, hasonló arányban bővült a saját üzemekben folytatott keveréktakarmány-gyártás és az értékesítési forgalom, ezenkívül malomipari szaküzleteket és takarmányboltokat nyitottak, a gabonaiparhoz csatolták a Sütőipari Kutatóintézetet, valamint az ÁTEV-et és új, nagy tésztagyárat létesítettek. A munkatöbblettel járó létszámigényre jelentős mértékű fedezetet nyújtott iparági szinten a munkatermelékenység beruházásokkal és szervezési intézkedésekkel elért számottevő növekedése.