Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Kirsch János: Malomipar
132 Malomipar 1957-ben a megyei malomipari egyesüléseket megyei vállalatokká szervezték át, később összevonásokkal számukat 19-ről 14-re csökkentették. Ez volt a malomipar szervezeti rendszere 1962-ig. A malomipar racionalizálása és fejlesztése Az államosítás megteremtette a feltételeket a malomipari termelés koncentrációjára, valamint az őrlési kapacitásnak a kenyérgabona-termeléssel és a belföldi lisztfogyasztással történő összehangolására. E feladat végrehajtása érdekében nagyszabású szervezési és műszaki fejlesztési intézkedések történtek. A részletes adatfelmérést követően 1948-ban a Malomipari Igazgatóság elkészítette az I. világháború óta szakmailag hiányolt racionalizálási tervet. Hazánkban ekkor 2282 malom működött, napi 18 440 tonna kenyérgabona-őrlési kapacitással. A racionalizálást az iparág rendkívül gyenge foglalkoztatottsága és kisüzemi jellege tette szükségessé. 1702 üzem napi teljesítőképessége a 10 tonnát sem érte el, és a malomipar éves átlagos kapacitáskihasználása 40% alatt maradt. A malmok többsége erősen megrongálódott és elhasználódott állapotban volt. A tőkés gazdaság terhes örökségeként visszamaradt túlméretezettség és a több évtizedes elmaradottság felszámolását kellett az államosítás után megkezdeni. A felesleges kapacitás leépítése tervszerűen történt. Először kijelölték azokat a malmokat, amelyek területi elhelyezkedésük és műszaki felszereltségük alapján alkalmasak voltak környezetük lisztellátására és telepük fejlesztésére. Ezután a közellátás érdekeinek szem előtt tartásával gyors ütemben leállították a gazdaságtalanul működő, kezdetleges felkészültségű és ellátási szempontból nélkülözhető, zömében kis kapacitású üzemeket. Az iparág kapacitásának csökkentését az is elősegítette, hogy a parasztság vámőrlésének folyamatos mérséklődése folytán csökkent a termelés idényszerűsége, és a kenyérgabona-őrlés viszonylag egyenletes ütemű tevékenységgé vált. Az őrlés mennyisége évi 1,8 millió tonna körül állandósult. Hogy a malmok tömeges megszüntetése miatt a termelőknek ne kelljen a vámcserére szánt gabonájukat távolabbi malomba szállítani, a körzeti malmok lisztcseretelepi hálózatot építettek ki. 1954-ben 502 cseretelep állt az őröltetők rendelkezésére, és ezek távolsága az ellátó malomtól 2 és 36 km között volt. A termelés koncentrálására irányuló szervezési intézkedések eredményeként 1961 végén már csak 348 malom volt üzemben, napi kapacitásuk 10 144 tonnát tett ki, és az iparág éves átlagos kapacitáskihasználása 60% fölé emelkedett. Az őrlés koncentrációja szempontjából meghatározóak voltak a gabona és a liszt szállítási költségei. A malmok ellátási körzetének határát ugyanis csak addig lehetett kiterjeszteni, amíg a termelési költségek csökkenése fedezetet nyújtott a fuvarköltségtöbbletre. A malmok számának és az iparág teljesítőképességének nagyarányú csökken
