Balatoni Mihály et al.: A magyar élelmiszeripar története (Budapest, 1986)
II. rész. Az élelmiszeripar termelőerőinek fejlődése a gyáripar kialakulása óta - dr. Kirsch János: Malomipar
Malomipar 125 munka alóli mentesítés követelése is. Egy 1921-ben kiadott rendelet minden évben november 15-től a következő év augusztus 1-ig tiltotta be a malmok vasárnapi őrlését, 1930-ban egy újabb rendelet pedig az év minden vasárnapjára kiterjesztette a munkaszünetet. Az évek hosszú során át tartó bérmozgalmak csak 1937-ben értek el eredményt, amikor a kormányzat már kénytelen volt megállapítani a malomiparban kötelező legkisebb munkabéreket. A malmok többségében rosszak voltak a munkakörülmények. Poros, piszkos és balesetveszélyes munkahelyeken kellett a munkásoknak megerőltető munkát végezniük. Szakmai betegségnek számítottak a légzőszervi, valamint a szív- és érrendszeri betegségek. Az Országos Társadalombiztosító Intézet jelentése szerint a malomiparban 1930 és 1933 között 523 baleset fordult elő, és ezek közül 31 végződött halállal. Hiányos volt a munkáltatók részéről a dolgozók életét megkönnyítő szociális gondoskodás is. A malmok többségében nem volt étkező-, öltöző- és tisztálkodóhelyiség. Ilyen jellegű szolgáltatásra a hatóságok sem kötelezték a munkaadókat. A szociális gondoskodás hiányára vall az is, hogy 1938-ban szabályozták először a fizetéses szabadságot. Eszerint egyéves munkaviszony után öt nap, öt év után nyolc nap, azon túl pedig háromévenként egy-egy nap fizetett szabadság járt a munkásoknak. Lezsákolás a kaposvári nagymalomban (Orbán Nándor felvétele)
