Tarján Ferenc: Feltalálók műhelytitkai. Korszerű találmányok és felfedezések (1942)
V. Elmélet és gyakorlat
94 főleg az a hibája, hogy nem elég merev. Emiatt a felület különböző részei nem egyformán rezegnek. A kondenzátor hangszóró a különnemű elektromosság vonzó hatását használja fel. A kondenzátor két lemeze feszültség alatt mindig vonzza egymást. Az egyik lemez rögzített, a másik elmozdulható: ez a membrán. Ha a kondenzátor kapcsaira váltakozó feszültséget kapcsolunk, akkor a membrán rezgéseket végez s egyben rezgésbe hozza a környező levegőt is. Nagyobb teljesítményekre a dinamikus hangszóró alkalmas. Mágneses hatáson alapszik. Mozgó nyelve nem vas, hanem tekercs. A tekercs, — mint ismeretes — ha áram járja át, úgy viselkedik, mintha mágnesrúd volna. Ha tehát a tekercsen, mely a hangszóró állandó mágnese előtt nyer elhelyezést, hangáram halad át, rezgésbe jut s rezgés közben magával rángatja a hozzáerősített kónuszt, A kónusz rezgése viszont a mikrofon által felvett hangrezgéseket adja hűen vissza. Az elmondottakból láthatjuk, milyen bonyolult a közvetített hang útja. Mégis mily csoda, hogy ez a hosszú folyamat, mindössze a másodperc törtrészéig tart csupán ! Az adóállomás által kisugárzott elektromágneses hullámok terjedési sebessége ugyanis hihetetlen nagy : másodpercenként 300.000 kilométer. Ez a magyarázata annak a kissé furcsán hangzó ténynek, hogy például az oslói rádióállomás zenéjét, híreit mi ugyanabban a másodpercben halljuk, mint azok, akik történetesen az oslói állomás stúdiójában tartózkodnak. Sőt, még valamivel előbb, mert hisz ők az eredeti hanghullámokat hallják, melyeknek sebessége csupán 340 méter másodpercenként, s ha feltesszük, hogy az előadóművésztől 3—4 méter távolságban vannak, akkor egyszázad másodperc alatt jutnak a hangok fülükbe, míg nekünk az elektromos hullámok szárnyán egy kétszázad másodperc alatt, vagyis jóval hamarább, tekintve, hogy Oslo tőlünk légvonalban 1500 kilométer távolságban van. E sorok írója 1926 november 23-án Schmideg Gyula gépészmérnök közreműködésével, érdekes kísérletet végzett a budapesti m. kir. Operaházban, fenti tény igazolására. A kísérlet tulajdonképpeni célja az volt, hogy a nagyothallók számára is élvezhetővé tegye a prózai és zenei előadásokat. A kísérlethez Tolnay Pál, volt műegyetemi tanársegéd, az Operaház műszaki igazgatójának engedélyével antennát szereltünk az épület tetőzetére. Az Opera nézőterén, a harmadik emelet egyik páholyában helyeztük el nyolccsöves ultradyn készülékünket, amelyhez az emeleti nézőtér utolsó sorában mindegyik székhez egy-egy fejhallgatót kapcsoltunk. E sorban foglaltak helyet a siketek, számszerint tizen, akiket hosszas utánjárással sikerült megnyerni a kísérlethez.
