Tarján Ferenc: Feltalálók műhelytitkai. Korszerű találmányok és felfedezések (1942)
V. Elmélet és gyakorlat
90 egy üvegablakon keresztül ad jeleket a stúdióban lévő rendezőnek, ha valami hibát észlel. A rádió céljaira legtöbbnyire zeneileg jól aláfesthető darabokat választanak ; leginkább operákat és olyan prózai színműveket használnak fel, amelyek különösen alkalmasak arra, hogy a fülön keresztül hassanak az értelemre. A rádió hangjátékhoz csakis olyan szereplőket használhatnak, akiknek hangja egymástól könnyen megkülönböztethető. Énekeseknél ez könnyű, mert itt a basszus a tenortól, a szoprán az alttól amúgy is különbözik. A rádión keresztül nem olyan egyszerű a beszélőket hangjuk szerint megkülönböztetni, mint a közvetlen beszédnél. Ez okból szükséges, hogy a szereplők egymást többször nevükön szólítsák. A hangszerek közvetítése sem egyformán érvényesül; legjobban sikerül a vonóshangszerek, különösen a cselló átvitele. A fúvóshangszerek közül a tárogató a legalkalmasabb. A zongora, trombita és a kürt hangját már kevésbbé tisztán adja vissza a legtöbb mikrofon. Magasabb zenei műveket, mint például Beethoven szimfóniáit, csak nagyon tökéletes technikai berendezéssel szabad előadni. Úgyszintén túl nagyszámú karénekkel sem ajánlatos kísérletezni, mert ez is erősen próbára teszi a mikrofont. Az énekes, hangjának megfelelően, bizonyos távolságban helyezkedik el a mikrofontól: szükséghez képest, hol közeledik, hol távolodik tőle. Nem minden énekes hangja alkalmas a mikrofonhoz. Az eddigi tapasztalatok szerint a mélyhangok jobban érvényesülnek, mint a magashangok, de azért nagyon sok mikrofon a szopránt is tökéletesen adja vissza. Vibráló hangok egyáltalán nem használhatók, mert ezeket a mikrofon torzítva továbbítja. Sok népszerű színész és színésznő, aki a színpadon előnyös külsejével, szépségével, kecses mozdulataival nagy sikereket arat, a rádiószínpadra nem bizonyult alkalmasnak, mert itt mindent hanggal kell kifejezni. Viszont sok nagy művész, aki a színpadon bizonyos okoknál fogva (öregség, rokkantság, testi hiba stb.) illúziót kelteni már nem képes, a rádiószínpadon tovább aratja sikereit. A rádiószínpadon nem számít a külső megjelenés, a pazar öltözék, a ruganyos mozgás, díszlet s mindaz, ami a szemnek ingere, itt csupán kifejező és jellemző hangra van szükség. A színészek szerepüket a kezükben tartják. Ez két okból előnyös : egyrészt, mert a rendezéshez nem kell súgó, másrészt, mert az előadónak is lényegesen könnyebb így a munkája. Eleinte szokatlan a szereplőknek a szőnyegekkel teljesen beborított terem s a láthatatlan publikum, melynek elmaradó tapsai nem buzdíthatják. A közönség hiánya azonban sok tekintetben előnyös a művészekre nézve. A stúdióban, mely úgyszólván
