Tarján Ferenc: Feltalálók műhelytitkai. Korszerű találmányok és felfedezések (1942)

V. Elmélet és gyakorlat

forgásba hozták, mire a tű kénytelen volt ugyanolyan rezgéseket végezni, mint amilyeneket a felvételnél a hegyes tű végzett. A tű rezgését átvette a membrán és megrezegtette a környező levegőt, ez viszont a hallgatóság dobhártyáit hozta azonos rezgésbe, miáltal legnagyobb csodálkozásukra az eredetileg felvett hangokat hallották.

A fonográf nemcsak mint szórakoztató eszköz, hanem komolyabb változatban, mint diktafon terjedt el világszerte. A fonográf nagy sikerét csakhamar visszaesés követte : a viaszhengerek törékenysége, romlása, a másolatok készítésének körülményes volta nagy akadálya lett a népszerű találmány felszínen tartásának.

Edison, fonográfjának modeljével.

Ekkor lépett fel Emil Berliner, hannoveri műszerész ki a fonográftól eltérő, egészen új utakon járó készüléket szerkesztett, melyet gramofonnak nevezett el. Berliner a hang felvételéhez viaszhenger helyett viaszkorongot alkalmazott, s a hangvisszaadás céljaira pedig a viasznál jóval keményebb sellak lemezeket használt.

Ezeket a kemény sellak lemezeket sokkal egyszerűbben lehetett sokszorosítani, mint Edison viaszhengereit. Lemezeit nem kézzel, hanem rugós hajtószerkezettel forgatta: ezzel a lemezek lejátszását lényegesen megkönnyítette.

A hang rögzítésének módját is megváltoztatta. Edison mélyírása helyett, mellyel a fonográf viaszkorongjába parányi hegyeket-völgyeket véstek, állandó mélységű, a gramofónlemez síkjával párhuzamos, oldalirányú rezgéseket végeztetett a membrán tűjével. A felvételeket Edisonhoz hasonlóan tölcséren keresztül végezte. Ezt a hibás eljárást, ő sem küszöbölte ki. Ahhoz, hogy máriaüvegből készült membránja