Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Világítás magyar módra
Alföldi szabadkéményes ház tüzelőpadkás kemencével a pitvarban (Bárth János: Magyar népi építészet) „Páskujné masinát ránt a pór tetején, s meggyújtja a tüzet” - olvassuk Szabó Pál Talpalatnyi föld c. könyvében (masinának hívták a gyufát is). A kályha segédeszközei: piszkavas, parázsfogó, csipesz, hamukihúzó, kaparó, kislapát. A kémény a zárt tűzhelyek füstjét vezeti el. A vak kémény volt a legkezdetlegesebb; gyakran a konyha pitvarmennyezetébe építve gyűjti össze a tűzhelyek füstjét, vezeti a padlásra, ahol a tetőnyílásokon át oszlik el. Fokozta a tűzbiztonságot, mert palástja megakadályozta a szikrák kipattanását. A Í7. sz.-tól a már említett szabadkémény — gyakran pendelykémény — fejlődött ki, tetején szikra- és esőfogó fedéllel. A 19. sz.-tól a zárt,- mászókéményt a konyhából fűthető szobai kemencék szája elé falazták. A kemence szája előtt általában kétszárnyú ajtóval fedett nyílás van; ezen át vezetik be, fűtik a kemencét. Az aljára épített alsó nyílással ellátott hamulukba gyűlt a pernye, a hamu. A kémények anyaga kő, vagy tégla, s először kis tetővel, majd szélkakassal is építették. A lovagkor hordozható lángjai A honfoglalás korában elődeink a Kárpátmedencében földvárakat találtak. E váraknak - amelyek dombok tetején épültek - megfigyelő fatornyuk volt. Az árokkal, hegyezett végű karókkal, palánkokkal körülvett vár belső tereiben szabadtűz és tűzhely égett, ez világította meg a termeket. A földvárakat később a kővárak követték, amelyek lakótornyaiba lépcső vezetett. A lépcsők falába fülkéket mélyesztettek a mécseknek. E mécsek fénye világította meg itt-ott a komor lépcsőket, máshol a sötétség eloszlatására a lépcsőket járók a kezükben is vittek olajmécset. Mécsek világították a termeket is, de az általánosan használatos olajmécseken kívül szövétneket is használtak: „Éjszaka a kastély folyosóin mindefelé hajdú tartotta a szövétneket . . .” (Krúdy Gyula: Asszonyságok díja). A szövétnek a fáklya legegyszerűbb formája: szurokkal, viasszal vagy gyantával bevont kenderfonat vagy szövet. Ezenkívül a falba erősített vaskengyelben fáklya is világított. A 10-12. században már a várak köré települő putrik, majd kunyhók és házak a városfallal körülvett mezővárosok magjai voltak. A jobbágyi (telkes) és paraszti lakóházakban tűzhellyel világítottak továbbra is. A fejlődő kunyhók, veremházak világítását a mécs és a fáklya fénye egészítette ki. A mécset kis talpas bádogtálkába vagy füles bádogedényben tartották, ilyennel még a 19. században is találkoztunk. Később függesztett formában is használatos: a mestergerendáról lelógó mécstartófán kis mécses pislákol, amelyben napraforgó-, kender-, tökmagolajban áztatott vászoncsík kanóc ég. 51
