Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Fények az utcán és a munkahelyen
Pest-Buda első utcai lámpái bádogból készültek, üveggel fedett. A kezelés megkönnyítésére a bádogtest tetejét le lehetett emelni, a feneke pedig nyitható volt. Az üvegezett lámpatest belsejében tégla alakú bádogtartály repceolajat tárolt. A sodrott kanóc a tartály oldalából kiálló csőr végén égett a háromoldalú bádoglámpában. A lámpákat hátlapjukkal vagy a házak falára erősítették, vagy a földbe ásott facölöpök tetejére, vagy a cölöpből kiálló kovácsoltvas karra szerelték. A lámpák kezelése a lámpagyújtogató feladata volt, aki este meggyújtotta a lámpákat, éjjel, ill. hajnalban eloltotta, nappal pedig tisztogatta őket. Pesten, Sopronban, Győrben és több más városban a Tanács rendvirrasztó bakterei és a bolti lakatok őrei vigyázták a rendet. A Városháza toronyerkélyén ez az őr adott jelt a kürtjével szürkületkor az alagsorban és más gyülekezőhelyen tartózkodó lámpagyújtogatóknak a munkára. Egy lámpa felállítási költsége hét korona, 40 krajcár, ennek fedezeteként a Városi Tanács 1789-ben az árusított bor árához akónként három krajcárt csaphatott hozzá (talán úgy gondolták, hogy éjszaka többnyire azok járnak az. utcán, akik bort fogyasztanak . . .). A váci kapun kívüli telkek értékesítéséből további bevételhezjutott; a házhelyek adójából négyszögölenként kvóta szerint a belvárosban három, a külvárosban két krajcár. Terjed a fény Pest-Budán 1827-re már 1500 lámpa világít, ebből már a magánosok is 250 db-bal szerepelnek. Pesten 1830-ban 37 új Argand-lámpa, Budán pedig húszlépésenként Bédy-féle Az első utcai lámpák repceolajlámpák égnek, hódít a Millygyertya. A régi világítóeszközök azonban még 1837-ben is használatosak; a Vigadó termeiben talpas, álló és tizennyolc menynyezeti gyertyacsillár és 2600 viaszgyertya ragyog. 1838. júniusától Tekusch Vilmos vállalkozó szerződés szerinti kötelme lett az éjszakai közvilágítás. 1838. november 1- től március 31-ig minden éjszaka, a többi napokon holdtöltén kívül éjszakákon, szürkülettől napfelkeltéig volt köteles világítani. Ha nem gyújtott meg egy lámpát, vagy azt a szél eloltotta, büntetést fizetett: közönséges lámpák után 10 krajcárt, az Argand típusúak után 20 krajcár a bírság. A Szent Rókus kórház világítása ingyenes. A lámpák tisztítására és a lámpagyújtogatók tartózkodására a Városháza alagsorában havi 80 forintért szobát kellett bérelnie. A körzetekben a lámpagyújtogatók részére a rendőrség szobái adtak éjjeli szállást. A háromoldalú lámpák a négyoldalúaknak adták át a helyet, és 1840-ben a körégős Argand bádoglámpák a régiek felét tették ki, amelyek már vaskaron világítottak. Ebben az évben az Erzsébet téri közkút tetején is nagyméretű, négyoldalú olajmécslámpa pislogott. Nappal a városi hajdú karddal az oldalán vigyázott a közrendre, este szürkületkor a Váci kapu bezárása után a virrasztó, az ún. bakter, hosszú alabárddal és nagy négyszögletű gyertya- vagy mécslámpával a kezében járta a város utcáit és énekelte hangosan: „Este van már kilenc óra, ki ki menjen nyugovóra, tűzre, vízre vigyázzatok, el ne égjen a házatok!” (Részletesebb leírás a Lámpás mesterségek c. alfejezetben található.) 79
