Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Fények az utcán és a munkahelyen
gyertya vagy lámpás imbolygó fényénél botorkáltak haza a jószándék kifejezésére. Ezt a Tanács ellenőriztette is 1715-1840- ig. Akinek szolgája volt, az világított gyertyával, lámpással, fáklyával, akinek nem volt, igénybe vehette az 1790. március 7-én alakult lámpásos emberek, ill. lámpahordó fiúk intézményét, amely a 19. sz. végéig fennállt. Ennek a fiatal tagjai egy-két krajcárért készségesen hazakísérték a kései járókelőt a sötét zegzugos utcákon. Petőfi Sándor maga is jó ideig a késői színházlátogatók lámpásos kísérésével jutott némi keresethez, a Várszínház előtt várta az előadás közönségét. Noha a pesti Tanács már 1770-ben 12 éjjeliőrt is felfogadott, igazi eredményt csak Mária Terézia ér el 1772-ben, amikor megerősítette a Tanács már említett rendeletét, s egyben elrendelte az utcai közvilágítás bevezetését Pest-Budán. Már éppen ideje volt a közvilágítást bevezetni akkor, amikor a színielőadások vannak a Várban, a Vörös Sünben, ahova Kempelen Farkas víziműve hajtja fel a vizet; hajóhíd köti össze Pest-Budát, a városnak postahivatala van. A rendelet végrehajtásaképpen 1777. november 9-én kigyúlt Budán az első olajmécslámpa, akkori nevén laterna. A 22 000 főt számláló halászok, hajósok, kézművesek, szőlő- és földművesekből álló Buda lakói élvezhették az utca ,,fényét”, amelyet 75 pislákoló olajmécslámpa „ontott”. A kortársi kritika szerint; ,,A lámpa háza bádog, a kanóca kóc, kis láng és gyatra világ.” - de mégiscsak lámpa volt. A közvilágítás költsége 450 forintba került, az akk'öri városi költségek 40%-ába! Az olajmécslámpákon kívül égett még fáklya, szurokkoszorú, gyertya, sőt a két város között a Duna jegén közlekedőknek is világítottak a gyertyalámpások. Az akkoriban 13 ezer fős — többségében katona és hivatalnok foglalkozású - Pest városának Tanácsa 1790. január 1. hatálylyal tíz évre szerződést kötött a lámpák ügyében Lechner Ferenc vállalkozóval, aki már Bécsben hasonló feladatot oldott meg sikerrel. 1790. január 1-én 300 olajmécslámpa gyűlt ki Pesten. Még abban az évben, február 21 -én, amikor Bécsből Budára hozták a magyar koronát, megrendezték az első „díszkivilágítást” is a fővárosban; Budán és Pesten minden utcai lámpának égnie kellett. 1794-ben a Lipótváros részére kiadott 63 új lámpával együtt már 1804 lámpa égett a belterületen, de még mindig voltak lámpahordó fiúk. A már említett Leyzer J. ezt a képet festi a pesti utcáról: ,,A pesti lámpa üvege fehér, átlátszó, Argand- vagy - fényezett, kalap alakú fényvisszaverős - reverberégős lámpa, amely nem magán a cölöpön, hanem arról kinyúló karon, a ház falába erősített tartón ég, fénye mint a holdvilág!” A közvilágítás később az 1808-ban alakult Szépítő Bizottmány felügyelete alá tartozott. A lámpákat a pesti Tanács felkérésére pesti bádogos cég készítette. Az olajjal való ellátás, tisztítás, meggyújtás szürkület előtt, eloltás éjfélkor vagy reggel a vállalkozó feladata volt, aki hozzátartozott a Petőfi Sándor által megénekelt pest utca nappali és éjszakai képéhez. Holdtöltekor féléjjelig égtek a lámpák. Minden rendőrőrszoba előtt reggelig, a többi lámpának általában éjfélig, de farsangkor mindegyiknek reggelig kellett égnie. A lámpák 20 öl (kb. 40 m) távolságra álltak egymástól. így Pest városa - Buda és Pozsony után - Magyarországon harmadikként kapott közvilágítást. Ilyen „rangos fényűzéssel” csak e három város dicsekedhetett. Falikaros utcai olajlámpák Pesten (Pásztor Mihály: A közvilágítás Budapesten) 78
