Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Világítás magyar módra
A mécs részei: az égőanyagot tartó edény (tartály), a bél és a síp (esetleg). Magyarországon a mécs kezdetben törött cserépedényből, cserépfazék aljából, később kisipari bádogtartályból készül. Bélnek csavart rongyot, velezdarabot tettek, és a szegény nép a kis lapos edénykébe sokszor még támasztékul kősót rakott, hogy jobban égjen a kanóc, és a mögötte levő zsír ne kapjon lángra (Debrecenben és környékén: pillancs). Az egyszerűbb, zárt mécstartályhoz kampós „piszkálódrótot” használtak, amelyet apró lánc vagy madzag kötött a mécshez (rucamécs). Az egyszerű nép által használt kezdetleges mécsekben többnyire faggyú égett. Darabosan - eleinte a kanóccal együtt - tették be a nyitott szájú mécstartóba a patásállatok faggyúját. Amikor a lapos tartály fedett lett, két nyílás volt rajta: az egyikből vezetett ki a kanóc, a másik nyíláson töltötték be az égőanyagot. Ekkor az égőanyag már viasz, repce-, kender-, tökmag- és napraforgóolaj, sőt vaj is lehetett. A rómaiaktól öröklött mécsfajta olajhoz zárt, zsiradékhoz nyitott edény volt. Magyarországon tartályt készítettek a mécsnek krumpliból, tökből, répából is. Kezdetleges formájában a fémtartályon fogantyú vagy fül is volt, olykor kengyel vagy lánc, pincében, istállóban, kamrában való felfüggesztésre. Zemplén megyei üveghutáinkban a 18. században gömbszerű, toroknyílásos hutamécsek készültek (Regéc, Hollóháza, Nagyhuta, Vágóshuta stb.). Ugyanitt gyertyatartókat, lámpaüvegeket is készítettek. A hutában fúvott üvegtalppal - ritkán üvegfüllel - készült mécset Debrecenben és környékén pipicsnek hívták. Ezek többségükben asztali, ritkábban kézben hordhatók voltak, később akadtak függeszthetők is. Ezeket az ún. mécsgangókat # * t a mestergerendára akasztották. Szerkezetük fogazott szárral állítható vagy rögzített volt (Túrkeve és környéke). A Duna-Tisza közén elvétve, Túra és környékén gyakrabban használatos olyan fából készített fordított T alakú mécstartó, ún. pók, amelynek két vízszintes karja végén az üvegmécs részére vájat volt. A mécseket, mécstartókat olykor csillár alakúra képezték ki. A csillár alakú mécstartón és a Túra környéki T alakú mécstartón is az üvegmécsnek lyukat fúrtak. A gömb alakú üvegmécs (bogya) alsó része (ún. köldöknyúlvány) ebbe a furatba illeszkedett. Hasonlóképpen alakították ki a fából esztergált vagy cserép-Hutában fújt talpas üvegmécs ún. pipics 20. sz. elejéről (A szerző gyűjteményéből) 57
