Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
A szellem világa
Tűzgyújtás előtt három ujjal kereszt alakban vizet hintettek a kemencébe. Főzéskor a tűzhely vaslapjára két-három parazsat tettek, és egy kevés levest öntöttek rá. A tűz a szent, mindent megtisztító megsemmisülés: a gyerek tejfogát, az élők és halottak levágott haját és körmét, a halottmosó rongyot szemétbe dobni nem szabad, csak a tűz égetheti el. A felesleges anyatejet ugyancsak a tűzbe kellett önteni; a karácsonyi étkezés maradékát, a karácsonyi kalács morzsáit, a húsvéti tojás héját, az utolsó kenet gyertyáját csak a tűzbe szabad dobni. A halottnak ennivalót a tűzön keresztül lehet küldeni; kenyeret és sót kell a tűzre vetni. A veres állatok - a gólya, a harkály és a vörösbegy - tüzet hoz a szájában, ezért fészkeiket nem szabad lelökni. A tűznek mágikus erőt is tulajdonítottak: aki megérinti, azt a házhoz köti; ezért vezetik az új asszonyt, új családtagot a tűz körül. Újonnan vett állat tollát, szőrét a tűzhely oldalához kell tapasztani, hogy megmaradjon. Ide sározza az eladó lány a legény lábnyomát is. A gazdasszony a kéménybe kiált a legény után —, de így hívja vissza az elveszett állatokat is. A tűz beszél: ha duruzsol, haragos emberjön a házba; ha pattog, harag lesz (hesseni hiedelem); ha sír, akkor a szegénylelkek sírnak benne; ha morog, sót kell belehinteni. Vihar esetén barkát kell szórni a tűzbe, mert ez a tűz rontását hárítja el. A tűzvész elkerülésére az asszonynak meztelenül, szemlesütve háromszor kellett megkerülnie a házat, és eközben nem beszélhetett senkivel. A babona szerint az asztal felborításával vagy rosta forgatásával is megállítható a tűz, de a kenyér és a gyík tűzbe dobása is kioltja. Olykor tejet tettek a fazékba, és ezt érintetlen fiú kezébe adták, aki háromszor kerülte meg a tüzet, és így oltotta el. Szítja viszont a tüzet a trágyalé vagy a mosogatóié tűzbe öntése. Gyógyító erőt tulajdonítottak a tűznek, a parázsnak, a hamunak, a füstnek és a koromnak emberre, állatra egyaránt. Gyermekbetegség, kiütés esetén fát kellett lopni és azzal rakni tüzet a kemencébe. Az orbánc (Szent Antal tüze) gyógyításához régi tűzcsiholó eszközökkel kellett Flórián napján tüzet gyújtani. Az állatok gyógyításában az új tűznek, füstölésnek és a napforduló - Szent Iván napja — tüzének sok hiedelme volt. A Szent Iván-napi tűz parazsából sertések elé kellett szórni egy pár darabot, hogy megvédjék a dögvésztől; kormával felkavart vízből kapták a csirkék, kacsák a kukoricát, hogy jó tojósak legyenek. Általában az állatokat, az aprójószágot, marhákat stb. a tűz széndarabjaival való bekenés vagy a tűz parazsának itatóvízbe tétele menti meg a betegségtől. A marhákat Dömötör napján Ízbégen és Pomázon virággal díszítve a szerb kereszthez vezették, ahol a pap megfüstölte őket, majd később megszentelt sót nyalattak velük. A pásztorok Szent György napján (április 24.) szalmatüzet raktak, és ennek füstjén át háromszor átugratták az állatokat. E füstöléssel védték őket a dögvész ellen és az embereket a szúnyogok és más kártevőktől. A javasasszonyok a hét darab kukoricacsutkából rakott tűz füstölő parazsát lapátra tették és a beteg tehén hasa alatt keresztben áthúzták, így füstölték a beteg állatot, remélve annak gyógyulását. Ha a szomszéd ház zsűpfedeléből kihúzott szálat a kemencéhez tapasztották, a ház körüli jószág nem hullott el. 157
