Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
A szellem világa
A kereszténység liturgikus világítása I. e. 64-től az i. sz. 3. századig a keresztények az ismétlődő üldözések elől a föld alá, elhagyott kőbányákba menekültek. Halottaikat e föld alatti folyosók oldalfalába vájt sírokba temették, s vértanúik koporsója fölött tartottak istentiszteletet. Minden liturgikus tevékenységüket szürkület után, az éjszaka leple alatt ezekben az ún. katakombákban végezték, ahol a világításnak nemcsak gyakorlati célja, hanem liturgikus szerepe is volt. Hunyorgó mécsek. Ha leszállt az est, ruhájuk alá rejtett apró mécs gyenge világánál botorkáltak Róma külterületein. A csónak, fej, galamb vagy egyszerű tálka alakú mécs égetett agyagból, esetleg rézből vagv bronzból készült. Lehetett zárt, de előiordult több nyílással is. Két nyílás esetén az egyikben az úszóbél volt, a másikon töltötték be az olajat. Később készültek nagyobb méretű, láncon függő, tetszetős réz- és bronzmécsek, Oskeresztény mécses Őskeresztény függőmécsek (F. tk. Robins: The Story Of The Lamp) galamb- és más állatformában a kereszt jelével díszítve. A kanóc a galamb csőréből nyúlt ki, a galamb testében volt a felül nyitható olajtartály. Más függőlámpák Krisztust jelképezték, ezek láncain fémből kimunkált X és P jel volt, a Christos (Krisztus) szó görög kezdőbetűi (X=görög CH, P=görög R). E mécsekből származik a máig is használatos ún. örökmécses (54. ábra), amelynek piros fénye éjjel-nappal ég a keresztény templomokban. Az olaj beszerzése régen a céhek feladata volt, ma már a legtöbb helyen az olajat villamos izzó helyettesíti. A fáklya lángja. Az őskeresztények fehér gyolcslepelbe takart halottaikat titokban fáklyafény mellett kísérték utolsó útjukra Róma külvárosaiban. A fáklyával való temetés még a 19. században is szokás volt. Stöber: Beethoven gyászmenete, metszet tanúsága 'szerint 1827. március 26-án Beethovent is fáklyákkal és fekete fátyollal borított égő gyertyákkal kísérték utolsó útjára. A temetési menet élén a fáklyavivők (cerro ferrari) haladtak. E nyeles, gyakran gyertya alakú faágra csavart, viaszszal, gyantával bevont világítóeszközök képviselték a liturgia mondatát: „Lux perpetuum luceat eis!” (Az örök világosság fényeskedjék neki!). így ötvöződik a járható út keresése a liturgia fényével. A finn görögkeleti templomokban nyírfabélből készített fáklyákat gyújtottak szertartások keretében. Sok helyütt 6-8 fáklyavivő úrfelmutatástól áldozásig a templomokban az ünnepi misék fényét emelte. E fényforrások Európa majd minden civilizált országában szerepeltek, így pl. Londonban is az egyházi körmenetekben gyakorta használt a „Krisztus Teste Testvéri Szövetség” díszes fáklyákat liturgiái céllal. A falakon ferde tartóban égő 146
