Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Út és a fény
lomáson (tolópadon, csonkavágány végén) találhatók a vágányzárjelzők, amelyek előre-hátra fehér tényt adnak, a váltókhoz hasonló tejüveg ablakon keresztül. A gőzmozdonyok korában a vízdaruk tetején négy- vagy hatoldalú, fehér fényű petróleumlámpa világított. A nyílt pályák mentén az „ideiglenesen lassú menet” és a „járhatatlan pályarész” előjelzésé tárcsát fényvetős, kitűzhető acetilén- vagy petróleumlámpa világította meg. 1932. augusztus 17. óta a jelzők csekély kivétellel villamos világítással műkődnek, és egész nap égnek. A szerelvény végét 1870 óta jelzik. Ekkor zöld-vörös zárlámpákkal jelölték az utolsó kocsi végét. A három lámpa kettőre csökkent, amikor a pálya állomásait távbeszélővel kötötték össze. A megmaradt közép- és sarokzárjelzőből a saroklámpa a mozdonyvezető felé ellenőrző fényével jelt adott a szerelvény végéről és egyúttal mutatta, hogy nincs leszakadás a kocsisorból. Amikor 1960-tól légfékkel szerelték fel a kocsikat, a zárlámpák száma egy darabra csökkent. A zárlámpa repceolajjal vagy petróleummal világító fehér fényt adott. A fekvő henger alakú lámpatest alsó részében volt az égőanyagtartály, amelyen bajonettzáras csavaros béltartóban üvegcilinder áll. A lámpatest felső része az üvegcilindert körülvevő szellőző henger, amelyre füles kengyel volt erősítve hordozás céljából. A vasúti forgalomban a sötétség beállta után kézi jelzőlámpával jeleztek. Kezeléséért, tisztántartásáért, előírás szerinti használatra való alkalmasságáért az alkalmazottak voltak felelősek, akiknek előírták a lámpa használatát. Amikor még több vasúttársaság is létezett, a kézi jelzőlámpákat sodronyfonattal védett piros, fehér, zöld üveg borította, oldaluk nyitható volt (49. ábra). Korábban a gyertya, később petróleum világított bennük. Ezekben az időkben a kézi jelzőlámpán kívül szurokvagy viaszfáklyákkal is jeleztek. A századforduló idején már a MÁV részére a Krolupper cég saját nevének beütésével jelezte azokat a tetejükön félkör alakú, belül dupla kiképzésű füstelvezetős fafogantyús lámpáit, amelyek közül több a szokásos fekete szín helyett már sárgarézből készült. Az égőanyagot eleinte négyszögletes, később gömb alakú öblöny tárolta, a tartályt a lámpa aljában kis sínen lehetett ki- és becsúsztatni töltés és tisztítás céljából (50. ábra). Ugyancsak a tisztítás végett a hasáb alakú lámpák felső része le-Vasúti középzárjelző petróleumlámpa (A szerző gyűjteményéből) Régi drótfogantyűs lapostartályü olajlámpa (A szerző gyűjteményéből Éjszakai vasúti kocsivizsgáló karbidlámpa 1940-ből (A szerző gyűjteményéből) 112
