Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)

Út és a fény

nyitható, ill. levehető volt. Némely lámpa hátoldalára négyzetes, később kör alakú fényvetőt szereltek.

Az első világháborúban az áruszállító vagonok világítására drótfonatos, három élű gyertyalámpákat használtak. A második világháború idején lecsavarható felsőrészű acetilénlámpa volt forgalomban, félkör alakú füstelvezetővel, mozgó fogantyúval, amely számos esetben sajtolt vulkánfíberből készült.

Mindezek mellett természetesen még mindig használatosak a fémvázas, négyzetes, átlós sodronyfonattal vagy anélkül rendszeresített színes üvegű lámpák a forgalmi szolgálattevők részére, amelyek már

a MÁV 1898-as évi lámpa leltárlajstromában is szerepeltek (51. ábra). A háborús években a lámpákban repceolaj ég, majd lámpaolaj 50%-os gázolajjal keverve, noha a személyzet véleménye szerint a petróleumlámpa „évtizedek óta megbízható fényforrás”. A lámpa karbantartása, meggyújtása és eloltása a szolgálatot teljesítő feladata volt, nagyobb állomásokon azonban külön lámpakezelőt, ún. lámpistát alkalmaztak. A kocsivizsgálók különleges lámpáikkal ellenőrizték a vasúti kocsik kerekeit. A kalauzok, jegykezelők oldaldíszítésű sárgaréz lámpáján füstelvezető védő volt. Négyszögletes üzemanyagtartálya csavaros béltartóval volt felszerelve (53.

113