Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Fények az utcán és a munkahelyen
Budapest közvilágítása, a pislákoló olajmécslámpáktól a gomba kandeláberig nagy utat tett meg; 1918-ban a főváros energiafelhasználásának 2,5%-át fordították közvilágítási célra. Nem lebecsülendő ez a fejlődés, különösen ha számításba vesszük, hogy mintegy 200 év leforgása alatt két világháború, forradalom és ellenforradalom, helytelen gazdasági koncepciók sok esetben rajtunk kívülálló okok miatt gátolták a fejlődést. Ha ehhez hozzávesszük a felszabadulás után nem sokkal a főváros tizennégy kerületéhez csatolt peremkerületek igen elhanyagolt közvilágításának gondjait is, bátran mondhatjuk: hogy nincs okunk szégyenkezésre közvilágításunk mai állapota és felfejlődése miatt. Mert Ez a város, amelyet szidunk és áldunk. Vagy rútnak, vagy oly’ gyönyörűnek látunk; Itt ahol számunkra az élet fakad, S minden utcájához egy emlék tapad. Ez, melyben egyszer majd elpihen a test, Átkunk és álmunk, te drága Budapest! Közvilágítás régi magyar városokban Pozsony — az akkor királyi város - Pest, Buda után az ország harmadik legjobb közvilágítású városának számított az 1700-as évek végén. Debrecenben 1786-ban Tessedik Sámuel még így rendelkezett: ,,Az se légyen senkinek se szabad estvéli harangozás után, hogy setét éjszaka lámpás nélkül, tsak az utcán által, vagy egy háztul a másikhoz is menjen. Dohányozni, égő gyertyával a padlásra, vagy istállóba menni dupla büntetés alatt tiltatik.” Nem telt bele egy évszázad, és 1863-ban - alig hét évvel később, mint a Fővárosban — a cívisvárosban bevezették a gázvilágítást. Ugyanebben az évben augusztus 4-én Debrecen város tanácsa körkérdést intézett a magyar városok és községek vezetőihez a jelenleg használt közvilágításuk fajtájáról, ismérvéről, céljáról, költségéről. A címzettek a feltett kérdésekre kimerítő válaszokat adtak. így az akkori közvilágítás helyzetéről a debreceni felhívás alapján igen értékes adatokhoz jutottunk. Megtudtuk, hogy a múlt század végén a gázvilágítást sokhelyütt igen veszélyesnek tartották a rossz gázcsövek gyakori megrepedése miatt. Összegezve a debreceni tanács körlevelének válaszában foglalt adatokat a 69 megkérdezett helység 1897. évi állapotának megfelelően a következő képet kapjuk: csak petróleummal világít 45 petróleummal és gázzal világít 2 csak villamos árammal („villámmal”) 10 csak gázzal (Tatán acetilén) 4 gázzal és villamos árammal 2 petróleummal, gázzal, villamos árammal (Budapest) 1 a kérdésre nem válaszolt 2 semmiféle közvilágítása nincsen (Csongrád, Berettyóújfalu, Újfehértó) 3 összesen válaszoló 69 Tata városában 1860-ban a nagyobb tereken és utcákon már 80 petróleumlámpa világított. 1890-ben felzárkózik a gázzal világító városok sorába. 1897-ben I. Ferenc József és II. Vilmos császár találkozására rendezett hadgyakorlatok végett szeptember 10-én a találkozó előtt két nappal acetiléngázlámpák égtek. 1912-ben vezették be a villamos közvilágítást. Temesváron már 1770-ben a Városi Tanács által kijelölt terek falán lámpatartó 87
