Laky József: A lámpa históriája (Budapest, 1988)
Fények az utcán és a munkahelyen
vastölcsérekben száz lámpa égett, amelyeket előbb a háztulajdonosok, majd a szappanosok céhe kezelt. A céhek közül a szappanosoknak kellett a délelőtt összeszedett lámpákat megtölteni faggyúval. Délben aztán a háztulajdonosok ezeket a megtöltött lámpákat elhozták és kiakasztották. 1810-ben a faggyút repceolaj váltotta fel; ekkor már szerte a városban 270 nagy és 70 kis lámpa égett, ezeknek üzemeltetéséről azonban akkor már a közvilágítás bérlője gondoskodott. 1884. november 12-én Temesváron áramfejlesztő villany-(,, villám''-) telepet avattak fel elsőnek a világon! Kolozsvár utcáin 247 olaj-, ill. petróleumlámpa világított, amelyet 34 őr gondozott egy főfelügyelő felügyelete alatt. A lámpákat rúdra szerelt koppantókkal oltották el. Gáz a föld mélyéből. Az első gázlámpákat vidéken is gázgyárak táplálták. Az Alföldön azonban a víz feltárására indított artézi fúrások során nemegyszer jelentős mennyiségű földgázra bukkantak. Az első artézi kútfúrás 1887-ben Zsigmondy Béla nevéhez fűződik. Püspökladányban a vasúti pályaudvar közelében a harmadik fúrás 277 m mélységből a vízen kívül gázt is adott. Azóta a pályaudvar épületének világítását ez látja el. Ugyancsak Zsigmondi Béla 1892-ben Karcag város kútját helyezte üzembe, ahol a vízkitöréssel együtt szintén tetemes mennyiségű gázt nyertek, amelyet hasznosítottak is. Hortobágyon, a Tisza menti területek több részén találtak gázt, így Nádudvaron, Vargalaposon. Ezt követően Mezőhegyesen 1903-ban, majd Aradon a Szeszgyár udvarán sikerült gázt nyerni a föld alól, így 1904-ben Mezőhegyesen kiépülhetett a városi gázvilágítás. Az ipar és a kereskedelem világítása Az ipar kezdetét a céhekbe tömörült mesterek műhelyei jelentik. E műhelyek világításával szemben általában nem támasztottak különleges igényeket, ezért a 18. századig ugyanolyan lámpásokat használtak, mint a lakóházakban. Néhány helyen azonban már ekkor is különleges eszközökkel világítottak. így pl. a takácsok és cipészek műhelyeiben talponálló fakeret négy oldaláról bőrszíjon egyegy lombik függött. A vízzel telt lombikok a talp közepén égő gyertya fényét - mint nagyítólencsék - összegyűjtötték, és a megfelelő irányban felerősítették. A pékek - de azok is, akik háznál sütötték a kenyeret - lámpás fénye mellett vetették azt a kemencébe. Ehhez régi népszokás szerint nyírfaágra kötözött égő zsíros vagy olajos rongyot használtak. Rendszerint az első kenyérbe vagy a kutya kor-Vízzel telt lombikos gyertyalámpa (The Rushlight Club: Early Lighting) 88