Vadászi Erzsébet: A bútor története (Budapest, 1987)

Reneszánsz bútorművészet

97. Láda; itáliai, XVI. század első fele (Budapest, Iparművészeti Múzeum) arányok!) a ládákkal azonos kazettákkal tagolt. A cinquecentóban eltűnik a pódiumszerű talapzat és az ágy galériás, árkádos kiképzésű. A fejlődés kö­vetkező szakaszában már négy lábra állítják az ágyat. A lábakat allegorikus figurákkal, az olda­lakat gyümölcsfüzérekkel, puttókkal díszítik. Elő­kelőbb házakban a négy oszlopláb meghosszabbo­dik és sátorszerű mennyezetet kap, s négy oldalán függönnyel zárható el. Az ágy mellett az olasz reneszánsz térben általában bölcső és egyszerű faragott imazsámoly található. Az antik forma követése talán az asztalforma kialakításánál a legkézzelfoghatóbb. Az átrium két-két oroszlán hordozta márványasztala (carti­­bulum) most persze diófából faragott: egyszerű, széles, hosszú, két oldallapját rúddal kapcsolják. Az összekötő tagok — a kőasztalok mintájára — szintén gyakran árkádívesek. Felső-Itáliában a XVI. század végén jelenik meg a balluszteres lábú, ún. olasz lábas asztal, amelynek négy esztergályozott oszloplábát sima lécekkel kö­tik össze. Ezek általában nagyméretűek, hosszú téglalappal készülnek, de ismerünk egészen kicsi, a széknél alig nagyobb változatokat is. Lényegében a funkció (írás, étkezés) elkülö­nülésével egy időben találkozunk négy- és nyolc­szögletű, ill. kerek asztalokkal, amelyeknek sok­szor centrális lába balluszteres vagy állatkarmos (Figdor-gyűjtemény). Carpaccio, Ghirlandaio, Botticelli vagy Pinturic­­chio képein is láthatjuk, hogy az asztalokon olykor olvasópulpitusok is vannak. Előfordul, hogy ezek a ferde lapú, könyvet tartó polcok nem asztalon, ha­nem állványon, balluszteres oszlopon nyugszanak, néha bronzból is készülnek. Federigo Montefeltre könyvtárszobájában az olvasópulpitus összecsuk­ható volt, a könyvet bőr lap tartotta. A studiolo már megismert faburkolatán is szerepel egy olvasópul­pitus egyéb szintén ábrázolt berendezési tárgy kö­zött. A reneszánsz térben megújulnak az etruszk kan­deláberek, amelyek az ablakok közeiben, szobrot vagy vázát tartó kerek vagy ovális posztamensekkel váltakoznak. Firenzében „capellarit”, Velencében ,,restrellit” használtak fogasként, ezekre akasztották apró toi­lette tárgyaikat is. Az olasz kelengyeláda, az ún. cassone az ágyhoz hasonlóan mindig fal mellett állott, ahhoz és a többi bútorhoz is igazodott. Formájában az antik szar­kofágot követi, gyakran oroszlánlábon áll, koporsó alakú vagy egyenes fedéllel zárul. A cinquecen­tóban formája egyszerűsödik, hasábossá válik. Eleinte festik, később intarziával rakják be, majd többnyire faragják tárolóbútoraikat. A legnagyobb festők is vállalják egy-egy kelengyeláda kifestését, például Piero di Cosimo, Bernardino Pinturicchio, Filippino Lippi, Benozzo Gozzoli, Luca Signorelli vagy Sandro Botticelli is. 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom