Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 1. 1896-1945 (Győr, 1972)
Harmadik fejezet. A Vagongyár a húszas években. 1920-1929
A Vagongyár a húszas években ■ 1919—1929 A világháború után a forradalom, a Monarchia felbomlása, egy ideig szükségszerűen elmélyítette a gazdasági problémákat. Az Ausztriától való elszakadás és a magyarországi nemzetiségi területek leválása felborította a gazdasági élet régi, kialakult kereteit. Az új országterületen számos iparág (vasipar, faipar) elszakadt nyersanyagbázisától, más iparágaknak, így a gépiparnak a piacai szűkültek le erősen. A gépgyártás legfontosabb és legfejlettebb ága, a közlekedési eszközök gyártása, elvesztette piacának mintegy 60 százalékát, mert a korábbi vasúthálózatnak mintegy 38 százaléka maradt csak az új országterületen. A vasúti gördülőanyag-szükséglet ugyanis a vasúthálózat csökkenésével arányosan csökkent, a közlekedési eszközöket gyártó ipar kapacitása viszont a háború előtti Magyarország teljes szükségletének fedezésére elegendő volt. A háború befejezése után a Vagongyárnak, mint hadianyaggyártásra berendezkedett üzemnek szembe kellett néznie a katonai megrendelések hirtelen megszűnésével, mint közlekedési eszközöket gyártó üzemnek át kellett hidalnia a kereslet visszaeséséből adódó nehézségeket. 1919. május 31-én a vállalatnak nem állt módjában leltárt készíteni, így az 1918-19-es üzletévre mérleg nem készült.1 Az 1920. május 31-én elkészített mérleg ezért két üzletévre vonatkozott. Mint az 1919 novemberében elkészített próbamérleg már mutatta,- a vállalat anyagi helyzete — a közben felmerült károk ellenére — aktív volt, noha az 1920. május 31-i mérleg felállításánál nagyon óvatosan jártak el.3 Nagy értéket képviseltek a raktáron levő jelentős fa- és vasanyagkészletek. Az igazgatósági jelentésben szereplő 2 097 065 korona 15 fillér tiszta nyereségből az 1918-19-es és 1919— 20-as üzletévekre 6% osztalékot fizettek, 500 000 koronát a rendes tartalékalapra, 300 000 koronát pedig jótékony célokra utaltak/1 A nagy anyagkészletek azt mutatják, hogy a Vagongyárnak sikerült háborús nyereségeinek jó részét áruba fektetnie. Ezt a politikát a gyár a háború alatt következetesen folytatta, így az 1918. október 25-i igazgatósági ülésen is elhatározták 1200 vagon ,,anyagárujának beszerzését”.0 A Vagongyár gazdasági helyzete tehát nem volt rossz, viszont az adott időszakban és az adott gazdasági körülmények között a vállalat messzemenően óvatos volt. Az óvatosság nem is volt szükségtelen, mert 1919-20-ban az államhatalom gazdaságpolitikáját a teljes bizonytalanság jellemezte. Sem egyértelmű vámpolitikát, sem egyértelmű pénzpolitikát nem folytattak, így rendkívül megnehezítették a béketermelésre való átállást. Az ipar talpraállását késleltette még, hogy 1919 végén szénellátási nehézségek is voltak, amelyek 1920 elejére sem szűntek meg. 1919 folyamán a Vagongyár termelése erősen lecsökkent. A Vagonrendelések Törzskönyve szerint 1919-ben csak két tételt, öszszesen 229 darab szénszállító vasúti kocsit szállítottak ki/ Az autóosztály forgalma is nagyon alacsony volt: két tűzoltóautót, négy háromtonnás teherautót, egy mentőautót és 22 motorekét adtak el. Az ellenforradalom győzelme után — miután a szakszervezeti Peidl-kormány 1919. augusztus 7-i rendeletével a korábban államosított ipari és kereskedelmi üzemek ismét magántulajdonba kerültek vissza — a Vagon79
