Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 1. 1896-1945 (Győr, 1972)
Harmadik fejezet. A Vagongyár a húszas években. 1920-1929
gyár vezetősége szigorú gazdasági rendszabályokat léptetett életbe.' Első lépésként — a többi győri iparvállalattal összhangban - a Tanácsköztársaság alatt elért bérszínvonalat csökkentették. A ,,túlságosan meg növekedett” bérek leszállítását úgy oldották meg, hogy visszaállították az 1919. március 21-e előtt fizetett béreket. Az összes győri gyárak tulajdonosai és vezetői megállapodtak abban, hogy valamennyi gyár egységesen augusztus 23-án fizeti ki a heti bért. Azok a gyárak, amelyeknél március 31-ig kollektív szerződés nem volt, a március 21-e előtt közvetlenül fizetett munkabéreket, drágasági pótlékokat és ezeknek 20 százalékát, mint újabb drágasági segélyt fizették. Azok a gyárak, amelyeknél már március 21-ét megelőzően is volt kollektív szerződés, a kollektív szerződés életbelépte előtti héten fizetett munkabéreket, drágasági pótlékokat és ezeknek 20 százalékát, mint drágasági segélyt fizették. A megállapodást az összes győri gyár elfogadta. A Vagongyár képviselői egyetértettek ugyan a munkabérfizetésre vonatkozó megállapodással, de a 20 százalékos drágasági segély kérdésében halogató magatartást tanúsítottak. A Vagongyár - mint mondták - „nem tud a 20 százalékos drágasági segély megadására kötelezettséget vállalni mindaddig, amíg nem tájékozódik e 20 százalékos újabb segélynek az összegéről, s a gyártmányok árára való befolyásáról.”8 A munkások Tanácsköztársaság alatti bérszínvonalának csökkentését akkor hajtották végre, amikor a háború idején megindult infláció egyre erősebben kibontakozott. A tisztviselők és művezetők fizetését viszont több alkalommal rendezték, illetve pótlékot és gyorssegélyt is folyósítottak. Mindez azonban korántsem volt elegendő az infláció okozta megélhetési nehézségek ellensúlyozására. A tisztviselők és művezetők fizetését a Vagongyárban 1920. január 1-én — 1919. november elsejére visszamenően — javították.9 Ennek ellenére az igazgatóság 1920. február 12-i ülésén a tisztviselők és művezetők újabb fizetésemelési kérését tárgyalják. Ez alkalommal a tisztviselők és művezetők havi fizetését 15 %kai, továbbá havi 300 korona pótlékkal emelik, és ezenkívül gyorssegélyt is megszavaznak. Az egyszeri gyorssegély öszszege: nős és legalább háromgyermekes családapának 3000 korona, nős és legalább kétgyermekes családapának 2500 korona, nős és gyermektelen tisztviselőnek, illetve művezetőnek 2000 korona, nőtlen tisztviselőnek, illetve művezetőnek 1500 korona. Az igazgatósági ülésen megjelent küldöttség szónokaihoz „báró Lippe Viktor, az igazgatóság nevében felvilágosító szavakat intézett, és bár a küldöttséget az igazgatóság legmesszebbmenő jóindulatáról és megértéséről biztosítja, nem mellőzheti ama megjegyzését, hogy azon drágaság, amely alatt szenvednek, világjelenség, amelyen az igazgatóság legfeljebb enyhíteni, de segíteni nem tud.”10 1919. szeptember 14-én intézkednek, hogy két ügyvezető igazgató - aki a Tanácsköztársaság alatt — a szerződésben kikötött fizetésénél alacsonyabb fizetést kapott, ezt a különbözeiét visszamenőleg megkapja. Révész Béla ügyvezető igazgató fizetését 1919. augusztus 1-re visszamenőleg havi 5000 koronára emelik fel. Mindkét ügyvezető igazgatónak 1919. november 1-i érvénnyel havi 2000 korona pótlékot engedélyeznek.11 1920. október 19-én újból rendezik az igazgatók fizetését, miután „Révész és Hoffmann igazgatóknak fizetése a mai viszonyoknak immár nem felelnek meg”. A termelés megindításához a tőkét a vállalat a takarékossági intézkedések mellett újabb tőkések bevonásával és a részvénytőke emelésével igyekezett biztosítani. Addig a Vagongyár részvényeinek nagy része a Wiener Bankverein és a Czjzek család érdekcsoportja kezében volt. 1920 után az osztrák Schoeller und Со. és a Verkehrsbank is a vagongyári tőkések sorába lépett. Az igazgatóság 1920. február 12-i ülésén báró Lippe Viktor külön is üdvözli az ott megjelent lovag Schoeller Richard urat, ,, . . . és örömének ad kifejezést afelett, hogy a Wiener Bankverein és a Czjzek család érdekcsoportjai mellé immár ezen kitűnő hírnévnek örvendő vállalatok, illetve azok előkelő képviselője, lovag Schoeller Richard úr is csatlakozik. — Az igazgatóság nevében kéri, hogy munkaerejét, összeköttetéseit és általánosan elismert képességét a vállalat további felvirágoztatásának érdekében állítsa annak szolgálatába.” A vállalat finanszírozásához mindjárt kezdetben igénybe kívánták venni a részvénykibocsátás útján végrehajtott tőkeemelés lehetőségét is. 1920 márciusáig érvényben volt még az az 1918 szeptemberében kibocsátott rendelet, amely a vállalatok tőkeemelését kormányengedélyhez kötötte. Mégis, már ebben az időszakban - eleinte lassú ütemben - kezdetüket veszik a tőkeemelések. Már a Vagongyár 1918. október 25-én megtartott igazgatósági ülésén felmerült a részvénytőke-felemelés gondolata. 10 000 darab, egyenként 200 korona névértékű (250 korona árfolyamú) új részvény kibocsátásával az alaptőkét ó mil80