Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 1. 1896-1945 (Győr, 1972)

Negyedik fejezet. A háborút megelőző időszak és a második világháború évei. 1930-1945

jövő” vagonrendeléseken dolgozott a Vagongyár. 1930 vé­gén sikerült a vállalatnak a Nemzetközi Hálókocsi Társaság egy — noha nem nagyon jövedelmező — megrendelését is megszereznie. A válság további folyamán azonban az export is egyre nagyobb nehézségekbe ütközött. Az igazgatóság szerint: „Kiviteli tevékenységünkre bénítólag hatott a világ­szerte fennálló, nagy munkahiány által okozott, rendkívül ki­élesedett verseny, de fokozták ezen nehézségeket még ter­mészetes exportpiacainkon a kiviteli és devizakorlátozások, és nem utolsósorban ezen államoknak igen lecsökkent vá­sárlóereje is.” Ez a megállapítás különben nemcsak a va­gonépítő osztályra, hanem a gyár egyéb, exportra dolgozó osztályaira, így elsősorban a híd-, vasszerkezeti és daru­osztályra is vonatkozott. A vasúti gördülőanyag eladások alakulása 1929-1934. között 1929 1930 1931 1932 1933 1934 személy­kocsi 0 7 25 5 0 0 teher­kocsi 79 410 0 55 0 l2 Közúti járműveket kisebb magánszükségletre adtak csak el. Ezek az eladások azonban nem jelentettek munkaalkal­mat, mivel a gyár raktárról szállított. A raktárkészlet csökke­nésével mindenesetre közelebb jutottak az új gyártáshoz.3 A válság elején erősen lecsökkent üzleti forgalom, majd pe­dig az üzletkötések majdnem teljes hiánya rányomta bélye­gét a vállalat gazdasági helyzetére. Az 1930—31-es üzletév elé kezdetben még „mérsékelt optimizmussal” tekintettek. Az üzletév végén azonban az igazgatóság kénytelen meg­állapítani, hogy ez az év a „rohamosan hanyatló gazdasági viszonyok jegyében állt”.4 A belföldi megrendelések kiesé­sét a vállalat nem tudta exportrendelésekkel pótolni, hiszen a nemzetközi piacon is munkahiány volt. Rosszabbodott az automobilosztály üzletmenete is. A gyár híd-, vasszerkezeti osztálya egy Tisza-híd részmunkáit végezte és villamosítás­hoz oszlopokat szállított. Ez az osztály külföldi szállítást is bonyolított le, amelyet a gyár az üzlet kedvezőtlen volta elle­nére, a foglalkoztatottság biztosítása érdekében vállalt. Az állami és magánberuházások megcsappanása érezhető volt a keskeny vágányé vasúti és a vasútiváltó-osztály üzlet­menetén is. A gyár foglalkoztatottságának csökkenése és az idegen rendelések kimaradása miatt a vas- és acélöntődé­nek is csak kevés munkája volt. Az 1930-31-es üzletév nye­reséggel zárult ugyan, és a részvényeknek az erre az üzlet­évre vonatkozó szelvényeit hét és fél százalékkal, azaz 1 P 50 fillérrel váltották be, az igazgatóság azonban világosan kifejezésre juttatta, hogy ez az eredmény nem a lefolyt üz­letév gyártási tevékenységének tudható be, hanem „orosz­lánrésze van abban évtizedeken át folytatott konzervatív és előrelátó üzleti politikánknak, úgyszintén fél- és készáru­ink, valamint anyagaink elővigyázatos értékelésének, nem­különben óvatos hitelezési elveinknek”.5 Óvatos gazdálko­dásra utal, hogy a vállalat az 1930—31-es üzletévben olyan újabb tartalékokat képez, amelyek az előző üzletév mérle­gében még nem szerepelnek. 1930—31-ben az 1 440 000 pen­gős tőketartalék mellett megjelenik egy 50 000 pengős „tar­talékalap”. Növelik az értékcsökkenési tartalékot is. A mérlegben kimutatott tartalékokon felül a vállalat fik­tív számlákon vezetett, titkos tartalékokat is képezett. A Győri Pénzügyigazgatóság 1934. szeptember 13-án megtartott könyvvizsgálatán például kimutatták, hogy a hitelezők kö­zött egy MÁV E. II. elnevezésű számlán, mint titkos tartalék, 1 200 000 pengő szerepelt.6 A válság okozta gazdasági ne­hézségek ellensúlyozására a gyár vezetői szigorú takarékos­­sági rendszabályokat léptettek életbe. így például 1931 ja­nuárjában üzemen kívül helyezték a gyár saját erőközpont­ját, és a gyártelep energiaszükségletét a győri városi erő­műtől szerezték be, szerződésileg biztosított áron. Tekintve a gyár igen ingadozó energiaszükségletét, ez gazdaságo­sabb megoldás volt, mint a saját erőtelep üzemeltetése. A munkahiány miatt munkásokat bocsátanak el, és csök­kentik a tisztviselők létszámát is. A további tisztviselő-elbo­csátásokat úgy igyekeznek elkerülni, hogy a megmaradt tisztviselők fizetését az állami alkalmazottakéhoz hasonlóan csökkentik. Tisztában vannak természetesen azzal, hogy ezek az intézkedések csak a gazdasági helyzet kedvező alakulá­sával vezethetnek eredményre.7 Az 1932. május 31-én befe­jeződött 1931—32-es üzletév azonban nem hozza meg a várt javulást, hiszen a válság éppen 1932 folyamán érte el mély­pontját. A válság, mondja az igazgatóság jelentése, „amely minden gazdasági ágat, tehát mezőgazdaságot, ipart, 108

Next

/
Oldalképek
Tartalom