Tabiczky Zoltánné: A Magyar Vagon- és Gépgyár története 1. 1896-1945 (Győr, 1972)
Negyedik fejezet. A háborút megelőző időszak és a második világháború évei. 1930-1945
A különböző tartalékok alakulása a Vagongyár mérlegei alapján üzletév Tőketa rtalék P Tartalékalap P Értékcsökkenési Épületek P tartalék Gépek — berendezések P 1929-30 1 440 000 750 000 1 930 000 1930-31 1 440 000 50 000 750 000 2 080 000 1931-32 1 440 000 61 686 750 000 2 130 000 1932-33 1 440 000 67 629 7 50 000 2 180 000 pénzügyi tevékenységet, kereskedelmet stb. egyaránt sújtott, gyökerében támadta meg gyártelepünk foglalkoztatásának lehetőségét”.^ Ebben az üzletévben már az égetően szükséges beruházásokat sem tudták elvégezni, és tovább kellett szigorítani a takarékossági intézkedéseket. így folytatódott a munkások és alkalmazottak elbocsátása, és minden téren a legmesszebbmenően takarékoskodtak. A rezsiköltségek és a közterhek, így elsősorban a balesetbiztosítási költségek azonban a termelés összezsugorodásával viszonylag egyre nagyobb tehertételként jelentkeztek. Noha még ez az üzletév is nyereséges, és a részvények ó-os szelvényét 5%-kal, azaz 1 P-vel váltják be, az igazgatóság félreérthetetlenül megmondja, hogy ha javulás nem következik be, úgy a gyár termelése még az erősen csökkentett rezsiköltségek fedezésére sem lesz elég. A gyártási költségeket ugyanis nem lehetett arányosan csökkenteni, és az éles verseny miatt az árak erősen lemorzsolódtak. Külön problémaként említik meg az állami ipar versenyét, amely ,.mindinkább expanzív működésével a magánipar által művelt területeken hódít tért”.9 Noha 1933-ban a válság már országosan túljutott a mélypontján, a Vagongyár gazdasági helyzete feltartóztathatatlanul romlott tovább. Az 1933. május 31-én lezárt üzletévben a termelés az előző évihez képest 40 %-kal csökkent. Az igazgatóság erőfeszítéseket tesz rendelések szerzésére, de a tovább szigorított takarékossági intézkedéseken kívül - ide tartoznak a munkás- és tisztviselő-elbocsátások is — a gazdasági hanyatlás ellen védekezni nem tudnak. A válság tetőpontján a Vagongyár mintegy 300 munkást foglalkoztatott, és ezeket is csak heti 3-4 napon keresztül. A vállalat arra törekedett, hogy a korábbi tevékenységnek legalább a kereteit fenntartsa. így például a legnagyobb gyártórészleg - a vagonosztály - irodájában az igazgatóval együtt 5 fő dolgozott. Előfordult az is, hogy egy személy egyszerre két munkakört töltött be, természetesen egy fizetésért. így lehetett valaki 8-tól 12-ig raktárfőnök, és 2-től fél ó-ig a kisvasúti és váltóosztály főnöke. A váltóműhelyben az osztály vezetőjén kívül csak egy művezető, egy segédmunkás és egy betanított munkás dolgozott. Ez volt lényegében az osztály törzslétszáma, és a gyár a munkától függően vette fel, illetve inkább bocsátotta el a munkásokat.10 A foglalkoztatottság javítása érdekében teljesen új gyártmányokkal is próbálkoztak. így az autógyár 1934-35-ben textilgép-alkatrészeket gyártott nagy ráfizetéssel. A vegyes rendelések lebonyolításával egy újonnan szervezett részleg, a ,,kis rendelések osztálya” foglalkozott.11 A Vagongyár üzletmenete az 1932—33-as üzletévben már veszteséges.1- Ez az irányzat folytatódik a következő évek folyamán is. Míg a gazdasági életben 1934-től kezdve már lassú javulás tapasztalható, addig a Vagongyár 1935. május 31-én lezárt, 38. üzletéve a vállalat fennállása óta a foglalkoztatottság tekintetében a legkedvezőtlenebb volt.13 Noha a rendelkezésünkre álló nyilvános mérleg és az azt kísérő szűkszavú szöveges tájékoztató nem közöl termelésiérték-adatokat, az egyes üzletévek gazdasági eredményeit kísérő megjegyzések nem hagynak kétséget a gyár gazdasági helyzetének rohamos romlása felől. A gazdasági válság évei alatt a gyár egyáltalán nem építkezett, de nem volt fedezet az elkerülhetetleЭ9
