Archibald, Williams: Korunk találmányai - Ismeretterjesztő könyvtár (Budapet, 1910)

A drótnélküli távíró

mint ahogy fülünket a szócső végéhez támasztva, gyengén bár, de mégis meghalljuk a másik végén folytatott beszélgetést, éppen ügy megértjük, hogy egy olyan eszköz, amelynek a villamosság iránt érzékeny «fülei» vannak, fölfedezi a sodronyon áthaladó villamos áramot.

Azért lehetséges manapság a drótnélküli távirás, mert sikerült az emberiségnek olyan eszközöket föltalálni, melyeknek «fülei» meg «szemei» eddig ismeretlen jelenségeket fognak föl.

A drótnélküli távírás legrégibb formája a fényjelzés. A dombtetőn a jelző meggyújt egy lámpát vagy tüzet. Ez az ő egyszerű eszköze az éterrezgések felkeltésére, melyek azután nyílegyenesen és képzeletünket felülmúló gyorsasággal száguldanak a felvevő eszközhöz. Ez pedig annak az őrnek szeme, akit úgy állítottak fel, hogy a jelzőlámpást meglássa.

Ezután következett a villamos távírás. Eleinte két drótot (kettős vezeték oda és vissza) használtak. De 1838-ban felfedezték, hogy ha csak egy vezetéket használunk s ennek a végeit a földdel hozzuk kapcsolatba, nem csak fenntarthatjuk a távirathoz szükséges áramot, hanem ereje megkétszereződik.

Evvel megvolt az első lépés a drótnélküli távírás felé.*

Következett a még megmaradt vezeték kiküszöbölése.

* Megjegyzendő, hogy a drótnélküli távíró kifejezés alatt nem azt értjük, hogy fémdrótok nincsenek egyáltalában használatban a távírókészülékek szerkezetében, hanem azt, hogy az állomások között nincsen fémsodrony összeköttetés.

A DRÓTNÉLKÜLI TÁVÍRÓ.

20