Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fények a sötétség századaiban
küldték távoli országokba a szerzeteseket, s ezzel jöttek Magyarországra is a bencés szerzetesek. Theophilius Presbyter XI. századi Benedek rendi szerzetes könyvet írt a kolostori foglalkozásokról. Üvegolvasztás, harangöntés, fémfeldolgozás, orgonaépítés — ezek voltak a legérdekesebb mesterségek, amelyek mellett a ruházkodásnak, építkezésnek stb. is megvoltak a mesterei. Régi legenda szól Benoit pásztorról, aki álmában hídépítést látott. Végignézte — álmában —, miként helyezik el a nagy alapköveket, amelyek olyan súlyosak voltak, hogy ember meg sem mozdíthatta. Ez a legendás esemény vagy inkább álom 1177-ben történt, s híre menve egy Bénézet nevű francia megalapította a Fratres Pontist, a hídépítők rendjét. Ok építették az avignoni gyönyörű Bénézethidat, amely Franciaországnak máig egyik legszebb hídja. A rend tagjai végigjárták Európa országait, mindenütt hidakat építettek és javítottak. A történészek ugyan kétségbe vonják a hídépítő szerzet létezését, de bizonyos, hogy sok nagy középkori építmény (nem egyházi jellegű is) egyházi irányítással épült. Ez annál inkább elképzelhető, hiszen a középkorban az Egyház volt az egyetlen szervezet, melynek keze minden országba elért. A bizonytalan politikai viszonyok miatt a városokat erődítették, polgári élet személyes biztonság nélkül alig képzelhető el. A hidakat is megerősítették. Akárhány hídnak mindkét hídfőjén, sőt közepén is erős védőtornyokat építettek. A rabszolgaság az európai országokban a középkorban elveszítette jelentőségét, a természeti erők kihasználása fokozott mértékben megindult. Vízikerekek, majd szélmalmok tűntek fel az európai tájban. A vízikereket a legkülönfélébb üzemek működtetésére használták. A clairvaux-i apátság óriási épületcsoportjában a XII. század második felében nemcsak szerzetesi cellák, kápolnák és egyházi iskolák voltak, hanem egész sor műhely is. A kerten át folyó patak vize gabonaőrlő malmot hajtott, ami után sörfőző műhelyt látott el vízzel, továbbjutva posztóványoló üzemet működtetett, kiszolgált egy cserző és bőrfeldolgozó műhelyt, meghajtott egy olajprést és köszörülőműhelyt, felhasználták mosásra, öntözésre és végül az eltávozó patak a szennyvizet magával vitte. Ahol vízierő nem volt, a szélerő bizonytalansága miatt lóval, ökörrel hajtott járgányok kezdtek dolgozni. A ló munkába állításának első és legfontosabb feltétele a jó lószerszám megszerkesztése volt. A rómaiak lószerszáma a ló nyakát körülvevő hevederrel tartotta a terhet, ezért a ló minél erősebben belefeküdt a húzásba, annál szorosabban fogta a szerszám a nyakát, elszorította légzőcsövét, mire természetszerűleg az erőfeszítést abbahagyta. így azután sem gyorsan, sem nagyobb teherrel nem kocsizhattak. A keletről származó lószerszám, a hám a ló szügyét fogja körül, az állat izmaira támaszkodik, valósággal a vállán viseli a terhet. így nagy erővel tud húzni. A kínaiak az V. században használták a „kumet”-nak nevezett szerszámot. Bőrrel bevont ellipszis alakú fa, amit az állat nyakába tesznek. Sok helyen ma is használják. A kumet elosztja a terhet. Nálunk a puha bőrből való hámot használják, ismeretlen régi idők óta. A bőrből való lószerszám, gyeplő stb. nem csavarodik, nem gubancolódik, mint a kötél. Szinte napjainkig híresek a magyar lószerszámok. A szíjgyártó és nyerges mesterség ősi magyar foglalkozás. 80
