Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

Fények a sötétség századaiban

nak alátámasztására. Itt szerelték fel a híres gályákat és itt készültek a keresztes vitézek nehézfegyverei. A velenceiek aranyért mindent odaadtak, szinte kapitalista hadseregszállítóknak lehet ó'ket tekinteni, akik az ellenségnek is gátlás nélkül szállították gyártmányaikat — ha jól megfizette. Hogy milyen nagy lehetett ennek a középkori üzemnek a forgalma, a megmaradt okmánytár mutatja legjobban. Több mint 300 helyiségben 14 millió aktát őriznek. А IX. századtól kezdve tárolják a dokumentumokat. Az óriási anyagnak csak egészen jelentéktelen részét dolgozták fel. Ha hozzáfognak, sok meglepő technikai részletre derül fény. Az Arzenál érdekes tengerészeti múzeumában középkori gályák felszerelési tárgyai, fegyverei láthatók. Az Arzenál üzemét —- a lőpor bevezetése óta — többször is óriási robbanások zavarták meg. 1508. március 14-én például egy lőporos láda leszegezésekor robba­nás történt, ami nagy rombolást végzett, de a kárt hamarosan helyreállították és dolgoztak tovább. Az Arzenálba telepítették 1516-ban a Spanyolországból és Portugáliából mene­kült zsidókat. Az öntödében foglalkoztatott zsidó munkások vitték szét a gettó elnevezést, ami öntödét jelent. Az Arzenál munkásait „arzenalotti”-nak nevezték. A hadiipari munkásokat nagyon alaposan kiképezték és jól megfizették, de szabad mozgást nem engedtek nekik. Ipari és szervezési titkaikat jól megőrizték, és halál­­büntetéstől, gyilkosságtól sem riadtak vissza, ha ipari titokról volt szó. Az Arzenál ma is megvan, az olasz haditengerészet egyik ipari támaszpontja. Hasonló, a középkortól napjainkig dolgozó üzem nem sok van a világon. Murano Velence egyik szigete. Az itt dolgozó üveggyárak munkásai sem költöz­hettek. Ha valaki megszökött, évekig üldözték, esetleg a hatodik, vagy nyolcadik határon túl érte utol a gyilkos tőrszúrás. A velencei, genuai fegyverekkel felszerelt keresztesek hadi vállalkozásai közül talán legérdekesebb az első hadjárat alatt Nikea megrohamozása volt. Egy lom­bardiai hadimérnök tervei alapján a sokat ostromolt erődítmény alá alagutat hajtottak. A tárót messziről vezették a falak alá. Kihajtás közben erős gerendákkal fogták fel a boltozatot, s amikor már elég nagyra nőtt az üreg, a gerendákat fel­gyújtották. Az ácsolatok kiégése után az üreg beomlott, a bástya összedőlt és az így keletkezett résen az ostromlók betörtek a városba. A keresztes háborúkban alkalmazott ostromtornyoknak, hajítógépeknek se szeri, se száma. A gépeket kizárólag fából építették. Ahogy a mai háborúban örül az ellenség, ha felhasználható hadianyagot zsákmányol, úgy örültek a keresztesek 1098-ban egy hegyi erődítmény elfoglalása után a nagytömegű épületfának, amiből a krónikás szerint „négy héten át készültek a gépek, vetőparittyák és faltörő kosok”. Az élet azonban a középkorban sem csupán háborúskodásból állt; a minden­napok képe is változott, alakult. A középkori ember vallásos világszemléletének és az egyház hatalmának megfelelően az élet elsősorban a kolostorok körzetében fejlődött. Itt nemcsak templomok, hanem iskolák, műhelyek is voltak. A keleti és nyugati egyház életfelfogása több tekintetben eltért egymástól. A keleti elsősorban szemlélődésre nevelte papjait, a nyugati egyházban a kolostori nevelésben az „ora et labora” — imádkozzál és dolgozzál — elve uralkodott. Ezzel a jelszóval 79

Next

/
Oldalképek
Tartalom