Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A repülés
uránium nagy tömegében és ezzel óriási energiát lehet előállítani. Ez az új jelenség bomba készítésére is lehetőséget ad.” Einstein a levélben még arról is szólt, hogy ha a hitleri Németországnak sikerül a versenyben mindenkit megelőzni, és felfedezi az atombomba titkát, ez nem lenne közömbös a világ számára. Einstein óriási tekintélye döntő elhatározásra bírta az amerikai kormányt. Dollármilliókat és milliárdokat folyósítottak a kísérletek folytatására. Mi történik a láncreakció során? Körülbelül az, ami a kártyavár összedőlésekor, vagy a szemcsés puskapor meggyújtásakor. Ha az uránium atommagjába neutron ütközik, széthasítja azt; a széthasadó magból újabb neutronok szabadulnak ki, ezek a szomszéd atommagoknak ütődnek, széthasítják azokat, neutronok szabadulnak fel, amelyek újabb atommagokat hasítanak szét, és így tovább. Az urán bontásához előbb a természetes urán két összetevőjét az U235-öt és U238-at szét kellett választani, mert csak az U235 magja hasítható. Az urán tömegének azonban csak 1/140-ed része az U235, és az elválasztás roppant körülményes. A maghasadáskor az Urán236 magjából neutronok repülnek ki, egy részük a levegőbe kerül, vagy más atomok elnyelik, és csak kevés részük ütközik további Urán235 atommagba. Az atomenergia felszabadításához ezért csak rendkívül tiszta anyag használható. Azonkívül az uránból jókora, ún. kritikus nagyságú darabot kell elkészíteni, hogy a felszabaduló neutronok ne repüljenek ki belőle. A kritikus nagyságról senkinek sem volt fogalma, csupán elméletileg következtették, hogy „körülbelül” mekkora lehet. Újabb nehézség volt, az uránhasadáskor kiszabaduló neutronok nagy sebessége, s azért, hogy ezeket atommaghasításra fel lehessen használni, le kellett lassítani. Lassításra alkalmas a grafit, nehézvíz, folyékony nátrium és még több más anyag. Fermi felesége Atoms in the Family (Atomok a családban) című könyvében izgalmas leírást ad a chicagói egyetemen lefolytatott kísérletekről. „A terem — írja Ferminé — 9 méter széles, 18 méter hosszú és 8 méter magasra épült. 1942. december 2-án történt a nagy kísérlet. Uránium és grafitrétegeket helyeztek egymásra. Az „atommáglyát” gömb alakúra akarták kiképezni, de később a gömb felső részét laposra építették. A máglya körül egy öttagú „öngyilkos brigád” foglalkozott. A brigád azt a nem mindennapi feladatot kapta, hogy ha a máglya „megszalad ”-na, vagyis hirtelen melegedne, folyékony kadmiummal árasszák el, mielőtt felrobbanna. A kadmium a neutronokat elnyeli, és így a megszaladt reakciót fékezi. Több néző — egyetemiek, katonák, közigazgatási tisztviselők — erkélyről nézték az emberiség „harmadik tűzgyújtását”... G. Weil, fiatal fizikus az atommáglya alsó része előtt állt, kadmiumrudat tartott a kezében oly módon, hogy Fermi utasításának megfelelően a rudat kihúzza vagy betolja a máglyába. Hajnalban kezdték a kísérletet. — „A máglya még nem működik — mondta Fermi —, mert benne van a kadmium rúd, ami a neutronokat elnyeli, ezért a láncreakció nem indulhat meg. Fermi intésére Weil a rudat kissé kihúzta, miközben Fermi elmagyarázta, hogy ha a reakció a nemkívánt mértékben meggyorsul, egy automatikus szerkezet a rudat visszarántja a máglya belsejébe. Egy műszer papírszalagra jegyezte a neutron-458
