Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A repülés
Nemsokára kiderült. Lokátor-rendszer épült fel, mely a légtérben levő repülőgépeket jelezte. Térképen négyzetbeosztás volt, minden négyzetnek más nevet adtak, és ha a lokátorállomás megállapította, hogy a támadó gépek ebben vagy abban a négyzetben vannak, megtették a megfelelő — de hatástalan — óvóintézkedéseket. Ma már inkább „radar” néven ismerik e berendezést, ami nélkül polgári- és hadirepülés, légvédelem, hajók navigálása nem képzelhető el. Története a rádió egyik ősatyjához, Popovhoz vezet vissza. Popov a cári haditengerészetben végezte szikratávíró kísérleteit, amikor 1897-ben a Balti-tengeren flottagyakorlatok alkalmával az egyik hajó szikratávíró összeköttetésbe lépett egy másik egységgel. A jeleket vették mindaddig, amíg egy nagy páncélos csatahajó nem került a táviratot váltó két hajó közé. Ekkor, mintha ernyőt engedtek volna le, a vétel megromlott, majd megszűnt. Amint a páncélos kiúszott a két hajó közül, az összekötetés helyreállt. Popov és munkatársai azonnal észrevették, hogy a rádióhullámok terjedését ily módon meg lehet akadályozni. Észrevették még azt is, hogy a páncélos beúszásakor a jeleket kibocsátó hajó végében levő vevőállomás a saját jeleket felfogta, ami csak úgy történhetett, hogy a hadihajó acélteste visszaverte a rásugárzott hullámokat. Popov kimutatta, hogy ily módon világítótornyok, hajók jelenléte észlelhető, de felfedezése nem került nyilvánosságra, és így évtizedeknek kellett elmúlni, mire újból felfedezték. Az egyik és legfőbb ok, amiért a felfedezéssel nem sokat törődtek az volt, hogy észrevették: a hosszú hullámok jobban terjednek. A visszaverődés akkor jó, ha a visszaverő felület aránytalanul nagy a hullámhosszhoz képest. Ezért a közvetítés biztonsága érdekében a tízezer méteres hullámokra tértek át. Később a rádiótechnika fejlődésével a rövidebb, sőt rövid és ultrarövid hullámok birodalmába kezdtek visszatérni (rövid 200—10 méter, ultrarövid 10—5 méter, mikrohullám ez alatt). Azt is észrevették hogy az egészen rövid hullámok egyenes vonalban terjednek, s könnyen visszaverődnek. A két háború között és még a második világháború alatt is nagy akusztikus fülelőkészülékekkel figyelték a repülőket. Nyilvánvaló, hogy nagy sebességek esetén a — hang terjedésén alapuló — készülék nem sokat ér, azért a rádiólokátort vagy radart fel kellett találni. A radar egyik feltalálója, Christian Hülsmeyer telemobiloskop néven 1904-ben szabadalmaztatta találmányát, ködben közlekedő hajókra szánta, de találmánya közel 30 évig aludt. A második világháború alatt azután kifejlesztették, hajók, repülőgépek felkutatására használták. Ma a meteorok éjjel-nappali megfigyelésére is a hadi készülékekből átalakított radarberendezéseket használják. A radar a rakétatechnika legfontosabb irányító berendezése. A Holdra, Venusra és a többi bolygóra is küldtek radarjeleket. A Holdról visszaverődött radarjeleket először Magyarországon észlelték.
